A matek szabta gátját női kosarasaink tornagyőzelmének
Kiválóan szerepeltek Balogh Judit tanítványai a többségében élvonalbeli csapatokat felvonultató XLV. Sió Kupán: két skalpot is bezsebeltek, ám a körbeverések miatt kiszámolt minitabellán a harmadik pozícióban zártak.
Kosárlabda (nők): Bronzéremmel melegítettek hölgyeink az új kosárszezonra! Hétvégén Balogh Judit együttese a felkészülési időszak utolsó fázisában Szekszárdra utazott a XLV. Sió Kupára. A négycsapatos tornára főleg elsőosztályú, légiósokat is foglalkoztató honi együttesek kaptak meghívást: a házigazda Atomerőmű KSC Szekszárd, a NB I.-ben legutóbb bajnoki döntőig jutó PEAC-Pécs, az élvonal hátsó felében végző MKB-Euroleasing Vasas mellett egyedüli "amatőr" csapatként az ELTE-BEAC Újbuda. A kupa első napján a fővárosi derbire még Budapesten, a Pasaréti úti csarnokban került sor és lányaink a meggyőző első félidőt követően 17 pontos különbséggel múlta felül az angyalföldieket, míg Szekszárdon a pécsiek kiütéses sikerükkel demonstrálták az erőviszonyokat.
A folytatásban már minden találkozónak Tolna megyeszékhelye adott otthont: szombaton a veretlenek csatájában a juniorokkal kiálló mecsekaljai együttes az utolsó harmad előtt még egy ponttal vezetett lányaink ellen. Az utolsó negyedben Süle Krisztina vezetésével egy 20-0-s rohamot produkált együttesünk, így a közönség az első játéknaphoz hasonlóan ismét 17 pontos BEAC-sikernek lehetett szemtanúja. Mindeközben a hazaiak egy magabiztos győzelemmel feledtették első napi vereségüket, egyúttal megőrizték esélyüket a tornagyőzelemre.
A zárónapon előbb a pécsiek 12 ponttal diadalmaskodtak a Vasas ellen, így egy szekszárdi győzelem a torna végkimenetelének szemszögéből körbeverést és számtanórát jelentett volna. A feltételes mód sajnos ideje korán indokolttá vált: a tolnaiak már az első negyed végére 10 pont fölé tornászták a különbséget. A félidőre Balogh Judit lányainak sikerült látó- és lövőtávolságon belül kerülnie, ám a harmadik periódus BEAC-os pontatlansága végleg eloszlatta a kételyeket a találkozó végkimenetele felől. A 27 pontos szekszárdi győzelem egyben azt is jelentette, hogy a rögtönzött matekórán a mieink húzták a "rövidebbet" és végeztek a dobogó legalsó fokán. A háromnapos kupán az élvonalbeli csapatokhoz mérten kiválóan teljesítő csapatunkból került ki a mezőny legeredményesebb játékosa (Süle Krisztina), míg a legjobb BEAC-os játékosnak Pusztai Sárát választották.
MKB-Euroleasing Vasas – ELTE-BEAC Újbuda 50-67 (13-18, 12-23, 14-13, 11-13)
PEAC-Pécs – ELTE-BEAC Újbuda 53-70 (10-17, 22-18, 17-13, 4-22)
Atomerőmű KSC-Szekszárd - ELTE-BEAC Újbuda 79-52 (25-12, 18-22, 19-5, 17-13)
5vös 5km: A XXVII. 5vös 5km-es futóverseny hatalmas mérföldkövet ért el a szeptember 25-ei rajtnál, ugyanis az előzetes nevezők száma bőven ezer fölé kúszott.
Itt van az ősz, itt van újra. Petőfi híres soráról a futóknak nem is juthatna más eszébe, mint a félévente megrendezésre kerülő 5vös 5km futóverseny szeptemberi fordulója. A szervezőknek már az indulás előtt volt okuk az örömre, ugyanis az előzetesen regisztrált indulók száma átlépte a bűvös négy számjegyű határt, ami eddig soha nem fordult elő. A rendezvény komolyságát jelezte, hogy a fővédnökséget az ELTE Rektora és az MRK elnöke, dr. Mezey Barna, és a BEAC elnöke, dr. Karácsony András vállalta magára, a távot pedig dr. Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó is teljesítette. Ennek tudatában mindent meg is tettek, hogy a résztvevők a lehető legjobb hangulatban vágjanak neki az ötezer méteres távnak.
Kezdésnek a FanInfo csapata hozta el a gólyatáborokból megismert konzolos táncjátékot, majd Koltai Tamás szakképzett edző tartott interaktív tájékoztatót a nordic walking botok helyes használatáról, amit pár lelkes önkéntes ki is próbálhatott egy másfél kilométeres kiskörön. Ahogy közeledett az öt óra öt percre kiírt indulás, úgy szaporodtak meg a feszülős futónadrágok és rikító színű cipők, de akinek nem volt profi futócipője, annak sem kellett bánkódnia, ugyanis a Nike futóbusz most is kisegítette az alkalmi futókat. A közös bemelegítés sem maradhatott el, Kálmán Teréz zenés gyakorlatai mindenkinek a megfelelő szintre emelték a pulzusszámát.
A XXVII. 5vös 5km-ről szóló tudósítást teljes egészében az ELTE Online hasábjain olvashatjátok el: Adj egy ötöst!
Tollaslabda: Játékosaink a hétvégén két megmérettetésen is részt vettek. Szombaton a Hodos Tamás Tollaslabda Csarnokban megrendezett amatőr felnőtt versenyen Szabó Dániel képviselte egyetemünket - méghozzá roppant eredményesen: ezüstérmet szerzett.
Vasárnap a Kispesti Tollaslabda Hétvégék szeptemberi fordulóján szoríthattunk játékosainknak. Szabó Dani itt is remekelt: B kategóriában ő szerezte a legfényesebb érmet. Külön öröm számunkra, hogy a dobogó második és harmadik fokára is a mi játékosaink állhattak fel: Gálik Krisztián lett az ezüstérmes, Galgóczi Gergő pedig bronzérmet szerzett. Az éremgyűjtés itt még közel sem ért véget: a Varga Miklós – Graber Brigitta kettős magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt vegyes párosban. A versenysorozat október 16-án folytatódik.
Nagypályás labdarúgás:
(BLASZ III.) '33 FC – BEAC I. 2-1
(BLASZ IV.) '33 FC II. – BEAC II.
Vízilabda (Budapest Bajnokság): Ritkán látható hiba okozta pólósaink vesztét! Szoros meccsen, egy góllal maradtak alul pólós fiaink a RETR-O-SC-vel szembeni vívott bajnokin. Jobban kapták el a hazaiak a kezdést, de Szabó Attiláéknak a második és harmadik negyedben sikerült fordítaniuk - sőt: volt, hogy már két góllal is vezettünk. Sajnos az utolsó játékrészre elfogyott a lendület és megálltunk hét lőtt gólnál: sem előnyből, sem büntetőből, sem akcióból nem sikerült kapuba találni. Ennyi góllal ritkán lehet meccset nyerni - vasárnap sem sikerült: a lefújáskor az ellenfél örülhetett. De ...
RETR-O-SC Közhasznú Egyesület – ELTE Vízilabda DSK 8-7 (3-1, 2-3, 2-3, 1-0)
Futsal (férfiak): (NB II., Nyugat csoport) BME FC – ELTE-BEAC 3-2