A BEAC sakkozói is megküzdöttek a Polgár lányokkal
Érdekes programokkal szolgált a IV. Aquaprofit-Polgár Sakknap, ahová több mint félezer érdeklődő látogatott ki. A BEAC közel egy tucat játékossal vett részt a száztáblás szimultán játékban a Polgár lányokkal szemben. Játékosaink kisiskolás kortól, egyetemi hallgatóinkon át a felnőttekig minden korosztályban képviselték egyesületünket.
Könyvbemutató, vaksakk és bizalomsakk egyaránt szerepelt a szombaton megrendezésre kerülő színes rendezvényen, melyre több mint ötszáz érdeklődő látogatott ki. A kétszeres olimpiai bajnok Polgár nővéreket – Zsuzsát, Zsófiát és Juditot – délelőtt egy kötetlen beszélgetés keretében kérdezhették a programra kilátogatók. Judit felelevenítette múlt heti győzelmeit is az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a volt világbajnok bolgár Veszelin Topalov ellen.
A szimultán versenyen végül százhat ellenfél ellen játszottak a lányok. Judit harminc győzelmet aratott és öt döntetlent ért el, Zsuzsa huszonnégyszer nyert, nyolc alkalommal remizett és kétszer kikapott, Zsófia huszonkét győzelmet szerzett, nyolcszor zárt döntetlennel és hét alkalommal veszített.
A BEAC közel tíz játékossal vett részt a sportnapon, legalábbis ennyi sportolónk volt olyan szerencsés, hogy megmérettethette magát a világsztárokkal szemben. Szeretnénk külön gratulálni Grimm Dánielnek és Kapás Róbertnek, akik Zsófi, illetve Judit ellen döntetlent értek el. Büszkén mondhatjuk el azt is, hogy a legfiatalabb versenyzők közül ketten is egyesületünk színeiből kerültek ki a hat éves Révész Hunor és a szintén hat éves Fodor Kornél személyében. Kornél öt órát küzdött Zsuzsa ellen, ami felnőtteket is megszégyenítő teljesítmény.
Természetesen ELTE-seink sem maradhattak ki a megmérettetésből, így Nováky Csaba (ELTE TTK) és Gyömbér Tamás (ELTE TTK) méltón képviselte egyetemünket! A szervező csapatban pedig Jakobetz László, versenybíró képviselte a BEAC-ot.
FB fotóalbumunkban további fényképeket találhattok az eseményről és sportolóinkról itt.
(Fotó: mob.hu)