9. helyezés a női élvonalban
Női NB1-es és a férfi egyetemi kosárlabda csapatunk egyaránt 9. helyen végzett a 2021/22-es idényben. Női egyetemi csapatunk
Női NB1
A VBW CEKK Cegléd elleni 82-61-es vereség után 9. helyen zárta a 2021/22-es idényt az NB1-ben az ELTE-BEAC Újbuda női kosárlabda csapatunk. Hosszú, 9 hónapot felölelő szezonon vagyunk túl, voltak benne felemelő pillanatok bőven, és persze jártunk a gödör mélyén is. Jut majd idő mélyebb elemzésre, visszatekintésre, most azonban szusszannak a lányok egy kicsit a 2021-2022-es évad végén.
Megbízott vezetőedzőnk, Horváth Bianka így értékelt:
"Főleg mentálisan volt nehéz a mérkőzés. Egyrészt, mert tudtuk, hogy nincs tétje, másrészt pedig mert ez volt az utolsó, ezért kicsit fájdalmas is, mert jó közösség alakult ki, aminek nehéz búcsút inteni, bármit is hozzon a jövő. Szeretnénk megköszönni mindent a szurkolóknak, én pedig külön köszönöm a vezetőségnek, hogy lehetőséget adott és a lányoknak, hogy ebben partnerek voltak."
Válogatott
Ketten is képviselhetik egyesületünk színeit a felnőtt női válogatott májusi összetartásán! Mérész Beatrix immár sokadik alkalommal kapott meghívót, míg Boros Julcsi első alkalommal van ott a bő keretben.
Férfi egyetemi bajnokság
A helyosztót két sikerrel zárva, 9. helyen végzett férfi csapatunk az egyetemi bajnokságban!
Csányi Zoltán vezetőedző így nyilatkozott: Két gyönyörű győzelemmel abszolváltuk a helyosztót egy olyan csapat ellen, akik tényleg komoly játékerőt képviselnek. Csapatom rendkívül egységes volt, jó közösség, jó játék - mi kell más? Talán annyit sajnálok az idei egyetemi bajnokságban, hogy egészen a végjátékig, tehát mostanáig, rengeteg sérülés, betegség, iskolai elfoglaltság miatt a sorsunkat eldöntő mérkőzéseken soha nem tudtunk normálisan kiállni. Ugyanakkor én látom a fejlődésüket, amit ez a két mérkőzés is bizonyított, így összességében elégedett lehetek az évvel.