Futsal szakosztály

Bemutatkozás

Végigfociztad a gyermekkorodat és az egyetem alatt sem szívesen hagynád abba? Itt az ideje, hogy Te is az ELTE-BEAC futsal játékosa legyél!

Női és férfi csapatunk az NB2-es bajnokságban méreti meg magát hétről hétre az ELTE-BEAC színeiben. Ezen felül rendszeres résztvevői vagyunk a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságnak, valamint az Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságnak (MEFOB) is, de hobbi csapataink is várják a sportolni vágyókat. Idén szeptembertől indul U20-as férfi csapatunk, ahová az 1996. január 1. után születettek jelentkezését várjuk.

Amit a játékról tudni érdemes; a meccseket 4-es méretű speciális futsal labdával (kevésbé pattan) játsszák, és 2-szer 20 perc tiszta játékidőt mérnek. Félidőnként 5 szabálytalanság követhető el büntetlenül, utána ún. 10 méteres „kisbüntetők” következnek. A csapatok 4+1-es felállásban szerepelnek, és folyamatos csere-lehetőséggel játszanak.

Ha érzel magadban megfelelő elszántságot, szeretettel várnak futsal csapataink, ahol a rendszeres testmozgáson túl az elmúlt években sikerült olyan légkört kialakítani, mely a pályán kívül is szoros barátságokat eredményezett.

Emellett házi és kari bajnokságaink is vannak, melyekben hétről hétre megmérkőznek egymással a résztvevő alakulatok az ELTE két műfüves pályáján. Ide hallgatói csapatok jelentkezését várjuk. Részletek az ELTE-BEAC Futsal Bajnokságról itt: www.eltefoci.hu

Elért eredmények

Az elmúlt évek lelkes és kitartó munkájának köszönhetően sikerült olyan légkört kialakítani a szakosztályon belül, amely a pályán kívül is szoros barátságokat eredményezett, emellett a mérkőzésekre kilátogató egyre nagyobb számú közönség is hatalmas élményt jelent a játékosok számára. Ha szeretnéd magad egy magas színvonalú bajnokságban kipróbálni, vagy csak egyszerűen sportolási, edzési lehetőséget keresel, szeretettel vár az ELTE férfi és női futsalcsapata!

Miért ajánljuk?

  • Megtanít a csapatban való együttműködésre
  • Jó koordináció-állóképesség-fejlesztő sport
  • A hobbisport örömeit és a bajnokságok küzdelmeit is megtalálhatod
  • Országos bajnokságon, nemzetközi tornákon való részvétel

Galéria

Adatok

Hallgatói kapcsolattartó – férfi csapat: Gáspár Dávid ([email protected])
Női csapat: Móczik Alexandra ([email protected])
Kari bajnokságok: Sajben Marcell ([email protected])

Edzők: Kénoszt Ferenc (férfiak, NB II), Sajben Marcell (nők, NB II), Árendás Tamás (férfi, U19)

Facebook-oldal: ELTE-BEAC Futsal
A kari bajnokságok holnapja: http://eltefoci.hu/