7

Röplabda országos döntő az ELTE-n!

2017. 03. 09.
7

Egyetemünk már korábban is pályázott a röplabda sportági döntő megszervezésére, amit idén tavasszal először rendezhet meg.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség február végi elnökségi ülésén hozott döntés értelmében idén több országos bajnokságnak ad otthon az ELTE és a BEAC. Az első hazai rendezésű MEFOB már le is zárult, a zajos közönségsikert arató cheerleader döntőnek immáron negyedik alkalommal adott otthont a Bogdánfy úti sporttelep március első hétvégéjén.

Egyetemünk már korábban is pályázott a röplabda sportági döntő megszervezésére, amit idén tavasszal először rendezhet meg. A döntő helyszíne az egyetem legújabb sportlétesítménye a Tüskecsarnok lesz. Két pályán fognak megmérkőzni hazánk legjobb férfi és női csapatai. Az ELTE többszörös címvédőként, most rendezői szerephez is jut. Vári Péter az ELTE TÓK mestertanára, testnevelője, edzője által vezetett női csapat a 2015-ös, és a 2016-os szezont is megnyerték.

Számos élvonalbeli, sőt válogatott játékost is felvonultató csapatunk előtt még egy selejtező áll, a jó erőkből álló Budapesti Corvinus Egyetem csapata ellen, de címvédőként és rendező egyetemként reméljük, hogy újból drukkolhatunk az ELTE-s lányoknak a minél fényesebb érem megszerzéséért.

Az imént felsorolt két sportág mellett még most tavasszal kerül megrendezésre, a hagyományosan az ELTE és a BEAC Sakk szakosztálya által koordinált sakk országos bajnokság is.

A riói olimpiát követő évben is felkészülhetünk arra, hogy egyre több és színvonalasabb sporteseményen szurkolhatunk az ELTE-n sportoló hallgatóknak. A hírekről, eredményekről folyamatosan beszámol az elte.hu és a beac.hu is.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech