Szombathely 1911. november 8. - Buenos Aires 1978. március 31.
Sportága: vívás
Egyesülete: BEAC 1929-1940
Edzője: Dr. Gerentsér László
Polgári foglalkozása: minisztériumi köztisztviselő, az Argentin Olimpiai Bizottság titkára, vállalkozó
Rajczy Imre 1911. november 8-án született Szombathelyen, édesapja után eredeti nevén Rasztovich Imre. Miután középiskolai tanulmányait befejezte, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, és a sport mellett a közéletben is felfigyeltek rá. Tíz éven keresztül a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára volt, majd 1934-ben a Nemzetközi Főiskolások Világszövetségében a sportosztály vezetője lett. A Magyar Olimpiai Bizottságban titkárként segítette a szervezet munkáját.
A sport mindig kitüntetett helyet foglalt el az életében. Az egyetem megkezdése után rögtön beiratkozott a BEAC-ba, ahol Gerentsér László mester vezetése alatt kezdett versenyezni. Az eredmények sem maradtak el, 1934-ben a kardcsapat tagjaként aranyéremmel tért haza a varsói Európa-bajnokságról. Az 1935-ös budapesti főiskolai világbajnokságon Rajczy három színtéren bizonyított: a VB rendezőjeként egy sikeres világversenyt bonyolított le, egyéniben és csapatban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott. Majd az Európa-bajnokságon csapatban megvédték bajnoki címüket.
Ilyen előzmények mellett 1936-ban joggal reménykedhettek egy sikeres berlini olimpiai szereplésben, de az arannyal kikövezett útra kemény küzdelem vezetett. A magyar csapat a selejtezők során kielemezte a vetélytársakat. Rajczy a Nemzeti Sportnak csak ennyit nyilatkozott:
„Amit láttam, az olaszok semmivel sem lettek jobbak, mint azelőtt. Nyugodtan alszom majd át az éjszakát. Velük szemben győznünk kell.”
A túlzott magabiztosság viszont majdnem az aranyba került. A döntőben végül a másik nagy vívónemzet, az olasz várta a magyar fiúkat, és a nagy rivális jobban kezdett, négyszer ragadták magukhoz az előnyt. Négyszer sikerült talpra állni, majd Kabos Endre egy egyórás asszóban - Anselmi, a zsűri olasz elnökének elfogult bíráskodása ellenére - megszerezte a vezetést a legjobb olasz, Marzi ellen. Ezt követően zsinórban szerezte a győzelmeket a magyar csapat, a döntő összecsapásban Rajczy Imre következett Masciotta ellen, amiről a kortárs média így írt:
“Rajczy az olasz Masciotta ellen feltartóztathatatlanul szerezte a kilencedik magyar győzelmet, hogy vele a magyar kardvívás újabb olimpiai sikerét érje el. Rajczy arcán lángol az öröm, mikor sisakját lekapja. A nézőtéren pedig elemi erővel harsog a huj, huj, hajrá, tombol az ünneplés.”
Egy év múlva, 1937-ben teljesedett ki Rajczy Imre pályafutása: 26 évesen a párizsi világbajnokságon a hőn áhított VB címet is sikerült megszerezni csapatban, majd az olaszországi San Remóban az Aranykard versenyen egyéniben is diadalmaskodott, így a világranglistán átvette a vezetést. Fiatal kora ellenére Európa-, világ- és olimpiai bajnokként vehette át a Pázmány Péter Tudományegyetem díszgyűrűjét, a Lovagkeresztet, a Signum Laudist és a Toldi Arany- és Ezüstérmet.
A II. világháború után elhagyta Magyarországot. Argentínában, Buenos Airesben találta meg a nyugalmat, ahol sportemberként tíz éven keresztül az argentin kardválogatottat edzette, titkárként pedig az Argentin Olimpiai Bizottságot segítette. Később a Hungaria magyar klub vívószakosztályának is elnöke lett. 1978. március 31-én, 67 éves korában érte utol a halál.