
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomáztam, ami után néhány évig újságírással foglalkoztam, egy sérülés azonban új irányba terelte az életemet: mélyebb figyelemmel fordultam a sport és a mozgás felé, amely mindig is meghatározó szerepet játszott az életemben.Gyermekkorom óta sportolok – 16 éven át futballoztam, 6 évig Taekwondoztam, majd 21 évesen megismerkedtem a táncművészettel, amely teljesen magával ragadott és a mindennapjaim részévé vált. A tánc világában való elmélyülés során találtam rá a Pilatesre, amely számomra a test és a lélek harmóniájának tökéletes eszközévé vált. Ez a mozgásforma egyesíti mindazt, amit a mozgásban keresek: erőt, rugalmasságot, koncentrációt és tudatosságot.
Jelenleg Pilatesórák mellett különböző fitnessedzéseket is tartok, beleértve a súlyzós tréningeket és a személyi edzéseket. Edzőként mélyen hiszek abban, hogy a mozgás nemcsak a test, hanem az elme és a lélek fejlődését is szolgálja. Kiemelten fontos számomra, hogy vendégeim ne csak technikailag fejlődjenek, hanem mentálisan és érzelmileg is gazdagodjanak. Ezért folyamatosan képzem magam, tanulmányozom a legújabb szakirodalmat, és igyekszem a saját tudásomat és formámat is állandóan csiszolni.
Számomra a sport nem csupán a hétköznapjaimat tölti meg örömmel és energiával, hanem valódi hivatássá vált. Az edzéseimen azt a célt tűzöm ki, hogy minden vendégem megtapasztalhassa a mozgásban rejlő szabadságot, erőt és kiegyensúlyozottságot – nemcsak az órák alatt, hanem az élet minden területén.