Mérkőzés – Oldal 2 – ELTE BEAC Kosárlabda
Egy félidőt bírtunk a Majorban

Ieshia triplája vezette fel a találkozót, és ez jó “kezdőlökésnek” bizonyult, ugyanis az első negyedben végig vezetni tudtunk. 4-9-és állásnál időt is kért Magyar Bianka, a hazaiak mestere. Jól lepattanóztunk elől és hátul is, azt bánhattuk csak, hogy sokat hibáztunk támadásban, mert jobban is elléphettünk volna a kék-fehér lányoktól. Helyette rögtön az elején meggyűlt a…

Tovább a cikkre

Óévvégi látogatás a Városmajorban

Az idei naptári esztendő utolsó mérkőzésén a TFSE-MTK csapata ellen lépünk pályára, idegenben Nem sok idő volt idén megemészteni a karácsonyi ebédet és a bejglit, a 23-i esti mérkőzést követően az ünnepek után rögtön munkába álltak a lányok, és 27-én már edzéssel készültek az ezen a héten esedékes két találkozóra. Elsőként, az óév utolsó előtti…

Tovább a cikkre

Nem tudtunk élni az eséllyel

Érezhetően idegesen kezdték az összecsapást a csapatok, ezt jól mutatta, hogy 4 perc elteltével mindössze 6-4 állt a táblán. Janae büntetőivel 8-4-re vezettünk, ám a Csata egy dupla és egy tripla révén fordított (8-9). Felváltva estek a pontok sokáig, hol egyik, hol másik csapat vezetett egy-egy ponttal. A negyed második fele triplaparádét hozott, először Horváth…

Tovább a cikkre

Csak a végjátékban adtuk meg magunkat!

Jó kezdés után a félidőben csak két pont hátrányban voltunk, és bár a Győr a harmadik negyedben 10 pont felett is ellépett, volt tartásunk visszakapaszkodni. A 35. percben 4 pont előnyünk volt, de a végjátékban két amerikai légiósa révén a maga javára fordította a mérkőzést a tabella harmadikja Czank Timi tényleg nagyon otthon mozgott az…

Tovább a cikkre

Győrbe utazunk

A hétközi, Szekszárd elleni hazai bajnoki után egy újabb erős ellenfél vár ránk, ráadásul ezúttal idegenben. Holnap 17 órától Győrben lépünk pályára  “A shownak mennie kell, a verklit tekerni kell tovább” – mondta vezetőedzőnk, Balogh Bubu a hétközi mérkőzés után, és ez tökéletesen illik a mostani szituációra, hiszen a verkli tényleg gyorsan megy tovább, 72…

Tovább a cikkre

Csak az utolsó negyedben adtuk meg magunkat

Három negyeden át tudtuk szorongatni a tartalékos felállásban is erős szekszárdi csapatot, akik az utolsó negyedben tudták egyértelműen a maguk javára fordítani a találkozót Több kulcsjátékosát nélkülözve – McCall, Krnjics, Goree, Zele – érkezett Budapestre a bajnoki tabella második helyezettje, mi pedig bátor játékkal 6-0-val nyitottuk a találkozót. Timi két faultja nyomán büntetőkkel zárkózott a…

Tovább a cikkre

Hosszabbításban győztünk a PINKK otthonában!

A mérkőzés nagy részében nálunk volt az előny az alsóházi rangadón Kozármislenyben, ám a PINKK nem adta könnyen magát, így végül hosszabbításban sikerült megszereznünk a második győzelmünket az idényben  Bár a mérkőzés első kosarát a hazai csapat szerezte, gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, így 3-10-es állást követően időt is kért a hazaiak mestere. 3-12 után…

Tovább a cikkre

Utánpótlás körkép: meccsdömping sikerekkel és vereségekkel

Női MEFOB, Kelet 2020. november 30., Tüskecsarnok ELTE-BEAC – Szegedi RSC 68 – 29 (17-11, 11-6, 9-2, 31-10) ELTE BEAC:  Varga 14/6, Takács 8, Kiss 13, Nagyi 9/3, Tarnai 9/3. Cs: Simon -, Fabini 8, Biszák 2, Simoncsik 5/3 Laklóth Anna: Ezen az estén egyik csapat sem a legszebb arcát mutatta. Küzdelmes mérkőzés volt, ahol időnként…

Tovább a cikkre

Heti bajnoki mérkőzések – 2020. november 30.  –  december 6.

Női MEFOB, Kelet 2020. november 30., hétfő, Tüskecsarnok 18.45  ELTE-BEAC – Szegedi RSC   Férfi MEFOB, Kelet 2020. november 30., hétfő, Tüskecsarnok 18.45  ELTE-BEAC – TFSE   Regionális junior bajnokság 2020. december 2., szerda       BEAC terem – 1. pálya 18.10   BEAC Újbuda KA/M     –       Radobasket         Kiemelt junior bajnokság 2020. december 2., szerda Vasas…

Tovább a cikkre

Élt a Győr a magassági fölényével

A győrieknél mindenki felgyógyult a betegségből, nálunk azonban továbbra is bőven akadtak sajnos hiányzók. Kiesel pontjaival indult a szombat délutáni találkozó, majd 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Timi második duplája után (6-8) tempót váltott a Győr, könnyedén szerezték a pontjaikat, miközben nekünk felállt védelem ellen kellett küzdeni támadásban, ez pedig nem ment túl hatékonyan…

Tovább a cikkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre!