Idén is: Ezer Gyerek Karácsonya adománygyűjtés! – ELTE BEAC Kosárlabda

Idén is: Ezer Gyerek Karácsonya adománygyűjtés!

Szakosztályunk immár negyedik éve dolgozik együtt az Age of Hope Alapítvánnyal azért, hogy szebbé tehessük a rászoruló gyerekek karácsonyát

Az ünnepek közeledtével szakosztályunk idén is csatlakozik az Age of Hope Ezer Gyerek Karácsonya kezdeményezéséhez. Mint az a bennünket régóta követők számára már jól ismert, az alapítvány minden karácsonykor megszervezi a jótékonysági akciót azért, hogy az ünnepek alatt is tudjon segíteni a mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeken.

Az elmúlt négy évben szakosztályunk közel ezer doboznyi ajándékot, tartós élelmiszert juttatott el az alapítványnak, ezek elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye számunkra elképzelhetetlenül szegény településeire kerültek.

Az idei évben is óriási szükség van a segítségre, hiszen a járványhelyzet negatív következményei az egyébként is komoly nehézségekkel küzdő térségekben sajnos hatványozottan jelentkeznek.

Éppen ezért szeretnénk összefogásra és adományozásra kérni idén is mindenkit, azért, hogy minél több rászoruló gyereknek tudjunk az ünnepen egy kis örömet szerezni.

Amit gyűjtünk idén is:  
– Játékok

– Tartós élelmiszer

– Babaápolási kellékek

– Vitaminok

– Láz- és fájdalomcsillapítók

– Édesség

– Tisztálkodó és tisztító szerek

– Iskolai felszerelések

– Cipősdobozba csomagolt ajándékok.

 

Az alapítvány kifejezett kérése, hogy ruhát ne adományozzunk ennek a kampánynak a keretein belül.

Az adományokat ezúttal is csecsemőtől 14-16 éves korig gyűjtik a gyerekeknek, a legtöbb rászoruló gyerek az iskolás korosztályból kerül ki.

Idén az adományokat, felajánlásokat karácsony előtti utolsó hazai mérkőzésünkön, a TFSE elleni találkozón gyűjtjük a Gabányi László Sportcsarnokban. Ennek időpontja: 2021. december 11., 15 óra.

Nagyon köszönjük a segítségeteket előre is az alapítvány és a rászoruló gyerekek nevében is!

 

 

 

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!