Hátországunk: továbbra is veretlen serdülő A csapatunk – ELTE BEAC Kosárlabda

Hátországunk: továbbra is veretlen serdülő A csapatunk

Regionális junior bajnokság

2021. november 24., Tüskecsarnok „A” terem

BEAC Újbuda KA/M   –  BEAC Újbuda KA/B   50-57 (14-13, 9-11, 20-23, 7-10)

BEAC/M: Schill T. 9/3, Tóth B. 8, Jécsák L. 8, Sági A. 6, Zsirka E. 4. Cs:Körmendi J. 5/3, Koósa T. 2, Fazekas D. 2, Korsós G. 2, Marjai D. 2, Harka S. 1, Várpalotai E. 1,

BEAC/B: Szakter 5/3, Séllei 6, Kókány 4, Dormán 2, Maschl 7/3, Havas 8/3, Tóth Sz. 23/6, Mészáros 2, Tóth P.

Mocsai László (BEAC/M): A mérkőzés nagy részében szoros eredményt értünk el. Sajnos a sok eladott labdának, és felületes védekezésünknek köszönhetően nem tudtuk a magunk javára fordítani mérkőzést, pedig ellenfelünk több kulcsjátékosát is pihentette. Kár, hogy minden mérkőzésen ugyanazok a hibák jönnek elő, hiába próbáljuk edzéseken kijavítani. A sikeresebb teljesítményhez sokkal jobb teljesítmény kell, kevesebb hibával.

Kováts Réka (BEAC/B): Különböző feladatokat kaptak a lányok támadásban és védekezésben egyaránt, amit ma sajnos csak elvétve sikerült jól megoldania a csapatnak. Ezekből a helyzetekből tanulnunk kell és a pozitívumokra építve mennünk tovább.

 

Hepp Kupa

2021. november 25., Tüskecsarnok „C” terem

ELTE Fortis  –  Ajka  40-79  (5-24, 13-20, 14-22, 8-13)

ELTE Fortis: Simon Réka -, Simoncsik Petra 3/3, Kiss Anna Virág 7, Majsa Judit -, Csomor Flóra 9/3. Cs: Benke Annamária 3/3, Csernik Zita 7/3, Horváth Patrícia 6, Szarka Zsófi -, Nagyi Tímea 5

Laklóth Anna: Edzőmeccs hangulatú volt a találkozó, ahol támadásban voltak nagyon szép szakaszaink, védekezésben viszont nem sok akadt, de ettől most nem esünk kétségbe, igyekszünk az edzéseken dolgozni ezen is. Gratulálunk az Ajkának a győzelemhez, a jobb csapat jutott tovább!

 

 

NBII, Férfi, Közép B csoport

2021. november 27.,  Gabányi László Sportcsarnok

ELTE Fortis    –    Pilis Basket 77-50 (19-10, 22-12, 18-9, 18-19)

 

Regionális junior bajnokság

2021. november 27., MTK terem

MTK Budapest  –   BEAC Újbuda KA/M   69 – 53 (10-10, 24-6, 18-22, 17-15)

BEAC: Jécsák L. 17/3, Tóth B. 15, Schill T. 7/3, Sági A. 4, ZsirkaE. 2, Cs: Várpalotai E. 4, Koósa T. 2, Harka S. 2, Korsós G.-, Marjai D.-,Turós B. -, Körmendi J.-,

Mocsai László: Sajnos a második negyedben megint hoztuk a formánkat, amilyen jól kezdtünk, úgy estünk szét erre a negyedre, hiba – hiba hátán. A szünetben rendeztük fejben is a sorokat, és kimondottan jól játszottunk. Alig ismertem a csapatomra, akkora változáson ment át a szünetben. Kár, hogy nem három negyedből áll egy mérkőzés, 1-3-4. Ezekben a negyedben nyújtott játékért dicséret a lányoknak, főleg amit védekezésben nyújtottak.

 

Regionális kadett bajnokság

2021. november 27., MTK terem

MTK Budapest    –      BEAC Újbuda KA/B   44 – 67  (10-14, 15-16, 8-22, 11-15)

BEAC: Harka St. 11, Körmendi J. 8, Marjai D. 7, Fazekas D. 3, Korsós G. 2,  Cs: Turós B. 14, Haraszti Gyö. 8, Faludi L. 4, Haraszti Gyo. 4, Németh A. 2, Fazekas A. 2, Zsom K. 2.

Mocsai László: Nagyon nehezen lendültünk bele a játékba, lassan tudtunk felpörögni, a hazaiak jól lassították a játékot. A harmadik negyedben elkezdtünk hatékonyan, és jól védekezni, és a mérkőzés ezen szakaszában sok könnyű kosarat tudtunk szerezni. Ekkor el is döntöttük a javunkra a találkozót. A legnagyobb siker, hogy mindenki tudott pontot szerezni. Dicséret lányoknak az alázatos játékhoz. Ha a büntetőket, és a ziccereket jobb százalékkal dobjuk, akkor nagyobb különbség is kialakulhatott volna.

 

Kiemelt serdülő bajnokság, Alapszakasz, Felsőház, Nyugati csoport, 3. forduló

2021. november 27., Pécs, NKA Akadémia

Széchenyi KA/A   –   BEAC Újbuda KA/A 47-84 (17-22, 5-16, 6-22, 19-24)

BEAC: Balogh 17/3, Jáger 14, Sági 14, Cs. Molnár 10, Blaskovits 8, Andrási 6, Limpek 5/3, Dinnyés 4, Sági B. 2, Gréts 2, Medvei 2, Bugovics -. 

Hegyi Hanna: Sajnos ez a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük. A győri csapat küzdésben és hajtásban is felénk kerekedett, sokkal jobban akartak, mint mi. Olyanokat hibáztunk, amelyek eddig nem voltak jellemzőek ránk. Igyekszünk összeszedni magunkat és a második meccsen javítani. Ennek ellenére gratulálok a lányoknak a győzelemhez!

BEAC Újbuda KA/A   –   NKA Pécs/A 68-59 (17-14, 15-20, 21-13, 15-12)

BEAC: Balogh 5, Jáger 20, Sági R. 17, Cs. Molnár 9, Blaskovits -, Andrási 2, Limpek 9, Dinnyés 2, Sági B. -, Gréts 2, Medvei 2, Bugovics -.

Hegyi Hanna: Úgy látszik, a heti összevisszaságot nem tudtuk elfelejteni, és egész hétvégén folytatjuk. Megküzdöttünk ezért a győzelemért, örülök, hogy a nehéz pillanatokban is tudtuk tartani magunkat, de sajnos a meccs nagy részében nem önmagunkat adtuk. Dolgozunk tovább, hogy javítsunk a hibáinkon. Mindemellett nagyon gratulálok a lányoknak az újabb kettős győzelemhez!

 

 

Kiemelt serdülő bajnokság, Alapszakasz, Középház, Keleti csoport, 3. forduló

2021. november 27., Tüskecsarnok, „A” terem

BEAC Újbuda KA/B – Vasas Akadémia/B 32-85

BEAC: Tibay Eszter 6, Bors Emma 5/3, Nagy Orsi 5, Szudolszky Míra 4, Tarr Glória 4, Szilágyi Róza 4, Mentényi Málna 2, Vass-Kovács Karolin 2, Ritoók Emma, Forgács Elinor, Percze Réka, Metláger Nóra.

BEAC Újbuda KA/B – Török F.-Törekvés SE/A 44-66

BEAC: Nagy Orsi 10, Mentényi Málna 8, Tarr Glória 7, Tibay Eszter 5, Szilágyi Róza 4, Bors Emma 2, Szudolszky Míra 2, Vass-Kovács Karolin 2, Percze Réka 2, Ritoók Emma, Forgács Elinor, Metláger Nóra.

Csomor Flóra, másodedző: Mindkét mérkőzésen alulmaradtunk, ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy a lányok olyan taktikai elemekkel találkoztak, melyekkel mi még nem foglalkoztunk. Éppen ezért hatalmas örömmel tölt el, hogy sikerült teljesíteniük azokat a feladatokat, amiket kértem tőlük, a második mérkőzésen különösképpen, ez az eredményen is látszik. Mindenkinek volt értékes megmozdulása a mérkőzésen, nagy koncentrációval és odafigyeléssel játszott a csapat – természetesen nem hiba nélkül, ezeket az edzéseken igyekszünk kijavítani és tovább fejlődni. Gratulálok mindkét csapatnak a győzelemhez, Annust pedig várjuk vissza mihamarabb!

 

 

 

 

 

Kiemelt kadett bajnokság

2021. november 28., Gabányi László Sportcsarnok

BEAC Újbuda KA/A   –   Csata DSE  41-96 (15-27, 9-26, 9-22, 8-21)

BEAC: Szakter, Séllei 8, Kókány 6, Dormán 2, Maschl, Havas 4, Gréts 2, Tóth Sz., Szücs 2, Mészáros 5/3, Tóth P., Németh 12

Kováts Réka: Csalódott vagyok a mai teljesítményünk miatt, mert nem tudtuk megmutatni, ami a csapatban van és amit amúgy tudunk. Gratulálok a Csatának, ez részben természetesen az ő érdemük, de sajnos mi is megadtuk magunkat és nem a megfelelő mentalitással, koncentrációval játszottunk!

 

 

NBII, Férfi, Közép A csoport

2021. november 28., Menyecske u. Ált. Iskola

MAFC-BME   –  ELTE BEAC  67-57 (23-8, 18-19, 18-21, 8-9)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!