Visszatérés(ek) után – ELTE BEAC Kosárlabda

Visszatérés(ek) után

Három év után tért vissza hozzánk, nevelőegyesületébe válogatott centerünk, Barnai Judit. „Nyugodtan mondhatom, hazatértem” – nyilatkozta tavasszal, szerződése aláírásakor. Visszatéréséről, az elmúlt években szerzett tapasztalatairól, az idei célokról és persze a DVTK elleni sikerről is beszélgettünk vele a hét elején készült interjúnkban.

 

Mennyire szabad visszatekinteni a DVTK elleni sikerre még?

Ez a győzelem, azt érzem, nagyon felszabadító volt az egész csapat számára, jól esett a lelkeknek, az önbizalmunknak. De most már a következő mérkőzésekre kell koncentrálni. Ezt mondtam el a tévében is hétfőn: a Miskolc elleni győzelemnek akkor lesz igazán értéke, ha azokat a feladatokat, amik most ránk várnak, sikerrel tudjuk teljesíteni. Hétfőtől kezdve már csak ezekre a mérkőzésekre kell koncentrálnunk, elsőként a vasárnapi, PINKK elleni találkozóra, ahol szintén nagyon kemény meccsre van kilátás.

Kibeszéltétek a lányokkal a szombati győzelmet?

Az öltözőben nyilván a lefújás után felhőtlen volt az öröm, a tánc, a zene, örültünk, teljes volt az extázis, mire elhittük, hogy tényleg sikerült. Én még másnap is a hatása alatt voltam, de aztán mindenki magában elraktározta a megfelelő helyre ezt a győzelmet.

Mennyire kell most a csapat fiataljait „lerángatni a földre”? Te már rutinos vagy, megéltél nagy győzelmeket és vereségeket egyaránt, közülük viszont vannak azért jópáran, akiknek ez klubszinten a legnagyobb sikerük.

Ez most fog kiderülni a következő meccseken. Én most nem látom azt, hogy ez probléma lenne, de ha igen, ott leszek, leszünk Timivel együtt.

Van neked Timi mellett egy ilyen kicsit „tyúkanyó” szereped az öltözőben?

Próbálok én is segíteni, igen. Azt már tudják rólam, hogy van egy habitusom, a pályán, edzéseken is oda tudok szólni, ha olyan szituáció van. De az évek alatt azért én is fejlődtem, rutinosabbá váltam, ma már máshogy szólok én is a fiatalokhoz bizonyos szituációkban. Ha bíztatás kell, igyekszem odaállni melléjük, de megtanultam, hogy ha ideges vagyok, és talán bántó lenne, amit odamondanék, jobb csendben maradni.

Hogy van a lábad az első meccs után?

Nem mondom, hogy üdén és frissen mentem haza a csarnokból szombaton, nagyjából egy óra kellett, mire összeszedtem magam. Nem is aludtam szinte semmit, de addig éjszaka legalább kezeltem a bokámat. Amikor kiment az adrenalin, nyilván éreztem, de hála istennek, semmi komolyabb.

Rekordgyors volt a visszatérésed.

Szeptember elején, a sérülésemkor novembert saccolt mindenki, a dokik is. Én akkor azt mondtam, hogy maximum egy hónap, ennél többet nem áldozok rá, hogy rendbeszedjem a bokámat, nincs időm erre.

Érezted, hogy ez a visszatérés neked ilyen jó lesz, és egy ekkora győzelemmel párosul majd?

Amit én láttam, kívülről, akár a Cegléd, akár a Pécs vagy a Szekszárd ellen, az az, hogy egy nagyon hajtós, küzdős, akarós csapat vagyunk, megyünk előre az utolsó pillanatig. Magamban pedig éreztem azt az erőt, hogy most már végre ott lehetek a pályán velük, és segíthetek, és ha az tudjuk adni, amit eddig a lányok mutattak agresszivitásban, küzdésben, akkor van esélyünk a Miskolc ellen. Bennem nem fordult meg, hogy más is lehet a meccs végkimenetele, mint a győzelem – és mint utólag kiderült, a többiek fejében is hasonló gondolatok jártak hétközben.

Pedig Bubu megfogalmazásával élve, elég mély gödörbe lépett a csapat Sopronban az előző fordulóban. Ennek alapján maximum abban mertünk reménykedni, hogy a DVTK elleni találkozó arra lesz jó, hogy a PINKK előtt egy kicsit „összekapjuk” magunkat.

Mi Timival együtt azt mondtuk a lányoknak az öltözőben lefújás után, hogy igen, a Sopron elleni meccs mindig ilyen. Nagyon nehéz ellenük játszani, de nem ezt kell nézni. Ahhoz kell visszanyúlni, amit a Cegléd, a Szekszárd ellen játszottunk, és abból építkezni tovább. Elmondtam nekik őszintén, hogy én 15 éve játszom nagyjából NBIA-ban, és sosem szerettem a Sopron ellen játszani, mindig nagyon nehéz mérkőzés volt. Mindig az volt a cél, hogy hozzuk ki az ellenük játszott meccsből a legtöbbet, amit aktuálisan lehet, de utána azt tegyük el a polcra, és menjünk tovább a megkezdett úton. Voltak kissé elkeseredett arcok a meccs után, de úgy tűnt, hogy amit mondtam, átment a fejekbe, mert a DVTK ellen már ugyanazt a keménységet tudtuk a pályára tenni, amit előtte a bajnokság korábbi meccsein.

 

Menjünk vissza a visszatérés visszatéréséig – azaz a nyári átigazolásodig. Nem titok, mi már elég régóta ismerjük egymást. Három éve, amikor elmentél, valahogy úgy fogalmaztuk meg, hogy kinőtted a BEAC-ot.

Talán inkább az motivált, hogy kipróbáljam magam vidéken. Nekem mindig azt vetették a szememre, hogy sosem fogom elhagyni Budapestet, mert én csak a fővárosban vagyok otthon, csak itt akarok játszani. Az elmúlt három év nekem bizonyította azt, hogy soha nem azért nem mentem el Budapestről, mert ne tudnék vidéken élni. Sokkal inkább azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy egy kisebb csapatban alapember tudok lenni, és én mindig nagyon szerettem játszani. Nekem ebben a 2-3 évben kiderült, hogy nem szeretek és nem tudok pár perces játékos lenni, a padon ülni egy légiós mögött. Az elején, Pécsett, ezt nehezen is kezeltem, ott is volt légiós előttem, nem az volt, amire számítottam, és rosszul reagáltam a szituációra. Világossá vált, hogy én túlzottan szeretem, tisztelem ezt a játékot ahhoz, hogy kintről nézzem. A magasabb szinten lévő csapatok nyilván nem tehetik meg, hogy csak magyar játékost foglalkoztassanak center poszton, én is tisztában vagyok vele, hogy itt nálam 20-30 kilóval nehezebb és 5-10 centivel magasabb játékosok szerepelnek. Ahhoz, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező centerrel versenyezni lehessen, légiósokra van szükség, ez nyilvánvaló. Számomra az elmúlt három év azt igazolta, hogy nekem akkor megy jól, ha alapember tudok lenni. Az a bizalom, amit megkapok itt, akár Bubutól, akár a csapattársaktól, óriási lendületet ad. Ahogy azt érzem, hogy másodhegedűs szerepbe kerülök, megtépázza az önbizalmamat, és ezzel együtt romlik a játékom is.

Ez történt tavaly Győrben, igaz?

Őszinte leszek, nagyon szerettem Győrt, a csapatot is, de ott vált végleg világossá számomra, hogy az az érzés, amit itt kaptam a kosárlabdától korábban, az mennyire hiányzik és hiányzott ebben a három évben. Amit itt visszakaptam, attól tudtam úgy játszani, ahogy az sikerült a hétvégén. Sokaktól kaptam visszajelzésként, hogy utoljára pont három éve, ezen a pályán láttak engem így kosárlabdázni, azóta nem. Ebben igazat adok.

Ezek után nem volt benned rossz érzés, amikor Shequila leigazolása mellett döntött a klub, ismerve a korábbi tapasztalataidat?

Nem, Bubuval ezt megbeszéltük, hogy a klub mindenképp szeretne még valakit igazolni belső posztra, de nem a sérülésem miatt vagy azért, hogy ő elém kerüljön a rotációban. Tisztában vagyok vele én is, hogy nem lehet mindig extrát játszani, lesznek olyan napok, amikor nekem mondjuk nem jön ki a lépés, de valaki másnak igen.

Miben lettél más az elmúlt három évben?

Mondhatjuk, hogy beértem. Három éve biztos voltam benne, hogy egy nagyobb csapatban is megállom a helyem, egyedüli centerként. Valahol talán haragudtam is, hogy nem bíztak bennem. Ez a három év rádöbbentett, hogy igen, egy magasabban jegyzett csapatban csak légiósokkal együtt működik a centerposzt.

Amikor megfogalmaztad magadban, hogy nem elsősorban a mezőny első felében szeretnél a padon ülni, hanem inkább egy kisebb csapatban játszani, miért a BEAC lett a befutó? Nyilván egy magyar centerért sokan jelentkeznek, akár Budapesten is.

Voltak ajánlatok máshonnan is, nem tagadom, de valahogy az első perctől az volt bennem, hogy ha újra Budapesten fogok játszani, akkor ide szeretnék visszajönni. Az a szeretet, amivel itt fogadtak, számomra olyan, mintha ez a három év nem is lett volna.

Célod még visszakerülni a válogatottba?

Mi ezt Norbival megbeszéltük, hogy ha olyan helyzet adódik, amiben tudok segíteni, akkor természetesen a válogatott rendelkezésére állok.

Hova érhet el ez az idei csapat? Lehet-e, kell-e, szabad-e erről beszélni, hogy mi lehet a cél?

Most, hogy a tabellára nézünk és a hatodik helyen állunk (Az MKOSZ Versenybizottsága az ELTE BEAC Újbuda – VBW CEKK Cegléd mérkőzés eredményét megsemmisítette a ceglédiek jogosulatlan játékosszerepeltetése miatt, az eredményt 20-0-lal csapatunk számára igazolta. A döntés jogerős. – a szerk.) szerintem mindenki boldogan aláírná, ha így fújnák le a bajnokságot, akár ebben a pillanatban. Bennem azért ott van, hogy nem biztos, hogy szabad ezen gondolkodni, mert nem szeretném, ha görcsössé válna a csapat a lehetőségtől. Azt elmondtam a lányoknak is, hogy ha most mi leszünk az a csapat, amelyikre azt mondják, hogy milyen agresszíven, keményen védekezik, és hajt, küzd, fut az utolsó percig, akkor legyünk büszkén ezek. Jó hallani egyre többször, nagyobb csapatoktól is, hogy úgy jönnek a BEAC pályára, hogy kemény küzdelemre készülnek. Bennünk van a lehetőség, hogy egy nagyon szép szezont fussunk, de tényleg nem szeretném, hogy ez egy teherként nehezedjen bárkire is. Lépésről lépésre, meccsről meccsre kell előre mennünk, most például csak a PINKK elleni találkozóra szabad koncentrálnunk, mert egyáltalán nem lesz könnyű, ebben biztos vagyok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!