Férfi MEFOB csapatunk új utakon – ELTE BEAC Kosárlabda

Férfi MEFOB csapatunk új utakon

Új utakon jár férfi MEFOB csapatunk, mely idén a férfi NBII mezőnyében is megméretteti magát. Ennek kapcsán beszélgettünk a csapatot tavaly óta irányító, annak új lendületet adó vezetőedzőjükkel, Csányi Zoltánnal.

A múlt héten elkezdődött számotokra az idény, egy Hepp Kupa és egy bajnoki találkozóval, jövő héttől pedig a MEFOB küzdelmei is indulnak. Sűrű időszak vár a csapatodra.

Ez így igaz. Átlagban heti három edzéssel és egy, illetve most már időnként két mérkőzéssel is számolhatunk. Ez komoly terhelés lesz ennek a csapatnak, ahol most is nagyon vegyes az összetétel, hiszen érettségi előtt álló, egyetemista és már munka mellett kosarazó srácok is vannak a keretben.

Mi vezetett oda, hogy ez a társaság a MEFOB mellett belevágott az NBII-es kalandba is?

Nem titok, hogy én hoztam ezt az ötletet, a srácok pedig vevők voltak rá. Azt kell tudni erről a csapatról, hogy sokan hosszabb, egy-másfél éves kihagyás után tértek vissza a kosárlabdába, az pedig egy hosszabb folyamat, hogy őket vissza lehessen integrálni. Érthető módon csalódott időszakon vannak túl, hiszen az egész kamaszkorukat végigkísérte a kosárlabda, de aztán 18 éves koruk után nem volt ennek kifutása, abbahagyták, most keresik újra a helyüket a korábban jól kialakult rendszerben. Én egy alternatívát kínáltam azzal, hogy a MEFOB néhány meccses terhelése helyett egy komolyabb csapatot építsünk fel, jóval több munkával, ehhez viszont ők is kellenek. Egy 18-20 fős társaságról beszélünk, nincs mindig mindenki jelen, van egy folyamatos forgás, de adott egy 5-8 fős stabil mag, akik igénylik ezt a többletterhelést. Tehetséges, ügyes srácokról van szó, luxus lenne elengedni a kezüket és hagyni veszni őket.

Hol helyezkedik most el prioritásban az egyetemi csapat?

Mindenképpen elsődleges cél, hogy a MEFOB csapat előrébb lépjen. Tavaly komoly hátrányt jelentett, hogy velünk ellentétben szinte minden meghatározó MEFOB csapat indult NBIB-ben vagy NBII-ben. Ezért is volt fontos az NBII számunkra, hogy az egy stabil hátteret adjon az egyetemi csapatnak, és valódi közösséggé tudjanak érni a srácok. Így azok, akik eddig más NBII-es csapatokban játszottak, itt is megtalálhatják a számításukat.

Milyen az NBII-es mezőny, mire számítasz ebben a sorozatban?

Azt látni kell, hogy a magyar bajnoki rendszerben férfi szinten az NBII is kifejezetten erős bajnokságnak számít. Sokan játszanak itt, akik korábban magasabb szinten kosárlabdáztak, és bizony fizikailag a mi vékony, langaléta fiaink komoly hátrányban voltak például az első mérkőzésen. Nagyjából olyan látvány volt a pályán kívülről nézve, mintha egy kadett csapat játszott volna a felnőttek ellen. Éppen ezért voltam büszke rájuk, hogy 38 percig vezetni tudtunk az első találkozónkon és csak a végjátékban veszítettük el a meccset. Nehéz dolgunk van olyan szempontból is, hogy újoncként nem ismerjük a mezőnyt, nem láttuk még az ellenfeleinket. Szeretnénk egy jó szerepléssel bizonyítani, hogy helyünk van a mezőnyben, de egyelőre tanulunk, szokjuk azt a ritmust, amit ez a bajnokság diktál.

Jövő héten elindulnak a MEFOB küzdelmei is. Ott mit tartogathat az idei év?

Bár ott nem vagyunk újoncok, idénre átkerültünk a Nyugati csoportba, így részben számunkra ismeretlen ellenfelek várnak ránk ott is. Az idei évünk mottójának adhatnám is, hogy „fejesugrás az ismeretlenbe”. Erős lesz ott is a mezőny, idén például egy csoportban szerepelünk a tavalyi győztes Mosonmagyaróvárral is, azt gondolom, sok kemény csata vár majd ránk. Mindenképp szeretnénk előrébb lépni, remélem, hogy ehhez az NBII-es megmérettetés is hozzásegít majd minket.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!