Némi görögországi kitérővel, de végül mégis csapatunknál kötött ki új amerikai magasemberünk, Stephanie Kostowicz. A Magyar Kupán már bemutatkozott, azóta kicsit már beleszokott a budapesti életbe – erről és korábbi pályafutásáról is kérdeztük
- Hogy kezdődött a kosárlabdázó pályafutásod?
- Három nővérem van, mind jóval idősebbek nálam. Gyerekkoromban mindenben őket követtem, és mivel ők kosaraztak, ezért én is elkezdtem. Ők abbahagyták – én maradtam.
- Hány éves korodban kezdtél játszani?
- Nagyjából 12 éves lehettem, az általános iskolában kezdtem. Aztán a középiskolában is folytattam, majd a University of Milwaukee-n játszottam, a mostani pedig az első profi kosaras évem.
- Mindig is a terveid között szerepelt, hogy egyszer profi kosárlabdázó legyél?
- Egyáltalán nem. Egészen az utolsó egyetemi évem végéig nem gondolkodtam ezen. AKkor éreztem azt, hogy még nem vagyok készen arra, hogy feladjam a kosárlabdát, ezért döntöttem a folytatás mellett.
- Hogyan nézett ki a profivá válás technikailag?
- Az egyetemi edzőm segített ügynököt találni. Érdekesség, hogy már a nyáron felmerült, hogy a BEAC-hoz igazolok Magyarországra, de végül Görögországban kötöttem ki.
- Miért döntöttél végül Görögország mellett?
- Az ottani csapatban játszott egy lány, akit korábban szintén az én egyetemi edzőm edzett, és azt gondoltam, jó lenne, ha lenne valaki ismerős a
környezetemben az első európai évemben. - Nehéz volt Európába jönni, ilyen messzire a hazádtól?
- Egy kicsit igen. Az egyetem nagyon közel volt az otthonomhoz, gyakran tudtam találkozni a családommal. De magammal hoztam a cicámat, így azért nem vagyok magányos.
- Mi hozott végül mégis Magyarországra?
- Nehéz volt otthagyni Athént, az ottani barátaimat. Az utóbbi időben Athén volt az otthonom. De a karrierem szempontjából a következő logikus lépés Magyarország volt. A magyar bajnokság nagyon erős, sok tehetséges játékos játszik itt, úgy érzem, jól döntöttem.
- Három hete vagy itt, hogy érzed magad?
- Nagyon jól! Nagyon tetszik Budapest, remek a csapat, és a lányok nagyon kedvesen fogadtak, ráadásul nagyon tehetségesek.
- Eddig egyetlen mérkőzésen léptél pályára, a Magyar Kupán. Milyen élmény volt?
- Aki látta azt a meccset, valószínűleg azon gondolkodott, hogy miért rohangálok fel-alá a pályán, mint akinek fogalma sincs, mit csinál. Három közös edzésen voltam túl a csapattal akkor, nem igazán ismertem még a társaimat. Azt hiszem, mostanra kezdem megtalálni a feladatomat és a szerepemet a csapatban.
- És mi ez a szerep?
- A egyik, amire az edzők nagy hangsúlyt fektetnek, az a lepattanózás. Emellett támadásban és védekezésben is meg kell találnom magamat. Minden edzésen igyekszem a legjobbamat adni és a csapat hasznára lenni.
- Mi a fő célod arra az időszakra, amit most velünk töltesz?
- Szeretnék minden tekintetben fejlődni, erőnlétileg, kosárlabda tudásban, és abban is, hogy milyen csapattárs vagyok. Ezek mind fontos egyéni célok, amiket meghatároztam magamnak. Emellett, a lányok rengeteget dolgoznak a csapatban, jó lenne, ha minél több meccset tudnánk együtt megnyerni.
