Hozzatok idén is egy labdát az újbudai ovisoknak! – ELTE BEAC Kosárlabda

Hozzatok idén is egy labdát az újbudai ovisoknak!

 Mérkőzéseink idén is ingyen látogathatóak, ezúttal azonban arra kérünk benneteket, a szombati DVTK elleni bajnokira ne üres kézzel gyertek: egy labdával járuljatok hozzá harmadik éve futó jótékonysági kezdeményezésünkhöz! 

2016-ban indítottuk útjára labdagyűjtő akciónkat, idén pedig immár harmadik alkalommal szeretnénk örömet szerezni az újbudai óvodásoknak. 120 éves egyesületünk fontosnak tartja, hogy mindenkit, a legfiatalabb kortól kezdődően a sport, a mozgás szeretetére nevelje és ösztönözze. Számunkra ennek egyik legfontosabb eszköze a labda, valljuk, hogy labdázni jó! Ennek jegyében hívtuk életre a „Hozz egy labdát az újbudai ovisoknak!” akciót, amit egyik főtámogatónk, az Újbudai Önkormányzat egyetértésével és támogatásával, valamint az óvodák kérésére idén is megrendezünk.

Arra kérünk benneteket, hogy a hétvégi, november 10-én, 16.00 órától megrendezendő ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent DVTK mérkőzésre hozzatok egy labdát magatokkal és félidőben dobjátok a parkettre!

Utánpótlás játékosaink, ahogy minden évben, ezúttal is összegyűjtik a labdákat, játékosaink pedig a januári, immár hagyományosnak mondható labdaátadó körút keretében elviszik őket az újbudai óvodákba. Az elmúlt két évben rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a gyerekektől, óvodapedagógusoktól, hogy a látogatásunk, a közös játék a gyerekekkel mekkora élmény volt mindannyiuknak, a labdákat pedig nagy örömmel vették birtokba az óvodások.

Tavaly közel 250 labdát vittünk az óvodákba. Volt kisebb, nagyobb, színes, mintás, focilabda és persze kosárlabda is – minden labdának örülünk és minden labdának örülnek az óvodákban is!

A lényeg, hogy a segítségetekkel minél több labdát vihessünk az óvodásoknak!

 

Ne feledjétek, november 10., 16.00, ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent DVTK!

És Hozz(atok) egy labdát az újbudai ovisoknak!

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!