Mi maradtunk veretlenek! – ELTE BEAC Kosárlabda

Mi maradtunk veretlenek!

Két veretlen találkozott ma este a junior bajnokság ötödik fordulójában: a BEAC-Csata Újbuda KA és a PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs együttese. Egy dolog biztos volt: a 40. perc végén már csak egy veretlen lesz a junior bajnokság kiemelt “A” csoportjában.

img_4032Mindkét együttes NB1-es rutinnal “felvértezett” játékosokkal érkezett a találkozóra. Nálunk ott melegített a parketten Boros Dorka és Lelik Réka, míg a pécsieknél játékra jelentkezett a Vasas ellen a hétvégén parádés dupla-duplát elérő Juhász Dorka. Látszott, mindkét csapat komolyan veszi a meccset.

A meccskezdet egyértelműen a miénk volt, az első negyedben rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és a negyed végére komolynak mondható, 14 pontos előnyre tettünk szert. A második tíz percben jóval kiegyenlítettebbé vált a játék, de a különbség így sem csökkent, 15 pontos előnynél mehettünk a félidei szünetre. A második félidőben sikerült fokozatosan tovább növelni az előnyt, így a vége magabiztos, 25 pontos győzelem lett. Juhász Dorka ezúttal is dupla-duplát ért el (15 pont, 14 lepattanó), ám mi jobban örültünk Lelik Réka káprázatos 25 pontjának. Mellettük hazai oldalon Angyal Barbi 13, Boros Dorka 12 és Karagits Kira 9 ponttal emelkedett ki a mezőnyből, de a lányokat elismerés illeti az egymásnak “kézbesített” 25 gólpasszért is. És immár elmondhatják: rajtuk kívül nincs veretlen a csoportjukban!

 

BEAC-Csata Újbuda KA – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs 76-50 (27-13, 16-15, 18-11, 15-11)

BEAC-Csata Újbuda KA: Lelik 25/6, Boros 12, Angyal N. 5, Angyal B. 13, Karagits 9. Csere: Varga -, Hizsnyik 4, Tarnai 2, Halmosi 2, Mányoki 4.

PEAC-KA: Tenyér 7, Szeitl 5, Wentzel 6, Juhász 15, Demeter 7. Csere: Budai -, Kovács 2, Varga 8, Pucz -.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!