Újabb idegenbeli bravúr – ELTE BEAC Kosárlabda

Újabb idegenbeli bravúr

Fodulatos mérkőzésen szinte végig váltott vezetéssel haladtak a felek a PINKK otthonában. A hajrában sikerült 7 ponttal megugraniuk fiataljainknak, ám a végjáték izgalmasan alakult. Szerencsére az utolsó percben nem remegett meg a lányok keze a büntetővonalon, így a NANB-ben szereplő csapatunk – ismét Barnai Judie nélkül – újabb értékes idegenbeli sikert ért el

PINKK SE – ELTE-BEAC Újbuda U23 58-61 (14-12, 13-14, 17-17, 14-18)

Komló, Női Amatőr Nemzeti Bajnoki mérkőzés.

BEAC: ZANA 7/3, KÁDÁR 13/3, PUSZTAI 21/6, KIRÁLY  7, György 2. Cs: GOCSMAN 9/3, Vadász 2, Pfandler,

Idegesen, kapkodva, sok hibával kezdett mindkét csapat, Pusztai Petra révén a 3. perc végén lányainknak sikerült megszerezni meccs első kosarát s egyben a  vezetést. Felpörgött a meccs, triplát dobtak a hazaiak, ám Petra újra villant. Kádár Kinga is “beköszönt” a hazaiaknak egy triplával, majd egy duplával, így 6 ponttal elhúztak fiataljaink.  Gocsman Ágota szép triplát dobott, de a negyed hajrája a hazaiaké volt. Az utolsó 3 percre megtört a lendület, ráadásul Kádár megkapta a 3. hibáját. Nagy Dorottya vezérletével egy 8-0-s rohamot bemutatva fordítani tudott a PINKK.

A második szakasz elején váltott vezetéssel haladtak a  csapatok, villant Gocsman, Pusztai, majd Görgy Timi, és Vadász Adél is hozzátett egy duplát az összpontszámhoz. Király Lili sikeres büntetője után jött az újabb fordulat, egy hazai tripla. A félidp hajrájában a hazaiak legjobbja, Nagy D. is megkapta a harmadik hibáját. A félidő végén Király Lili villant, de az utolsó szó és kosár a hazaiaké volt, akik minimális, 1 pontos előnnyel tértek pihenőre.

2015-10-17 17.18.51

Hazai kosárral kezdődött a második félidő, majd Pusztai Petra és Kádár Kinga parádéja következett, kettejük ponterőssége révén fiataljaink egy remek, 9-1-es részhajrát produkáltak a lányok Petra egy triplát is beemelt. A hazai szakvezetés egy időkéréssel megtörte lányaink lendületét, ráadásul Király Lili eljutott 4 hibáig. A PINKK a triplát is dobó Nagy Dorottya vezetésével egy 9-4-gyel ledolgozta hátrányát, ráadásul Gocsman is megkapta a 4. hibáját Ekkor – a legjobbkor – szerezte első kosarát Zana Klaudia. A negyed végén azonban egy triplával visszavette a vezetést a PINKK.

Klaudiának az előző negyed végén szerzett kosár nagy lökést adott, a záró etap elején triplát “vágott”, s e találattal újfent csapatunkhoz került az előny. Sőt duplát is szerzett, megint elléptünk 4 ponttal. Sőt, a 4 hibával visszatérő Gocsman kosarával egy 7-0-s szakaszt bemutatva 6-tal sikerült ellépni.  Ez utóbbi duplát megelőzően a nem sokkal korábban pályára lépő Pfandler Csenge adta a gólpasszt.  Jött egy kis “gödör”, 2-re feljött a PINKK. A kisebb hullámvölgyön a záró szakaszban fontos kosarakat szerző Gocsman újabb duplája lendítette át a csapatot, Petra hármasa után pedig már 7-tel “mentünk” a záró etap közepén. Újra jött egy hullámvölgy, 3 perc pont nélkül, 2-re feljöttek a hazaiak. A végjátékban faultokkal próbálta lassítani a játékdő múlását a PINKK, ám ekkor sem Király Lilinek, sem pedig Kádár Kingának nem remegett meg a keze, így csapatunk végül 3 ponttal győzött, újabb értékes idegenbeli sikert aratva.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_13

Iratkozzon fel hírlevelünkre!