Kis Gyula 15. a jubileumi Budapesti Nemzetközi Félmaratonon

Kis Gyula elégedett szereplésével: „Örülök ennek az eredménynek, hiszen mindössze három hete volt az Ironman, amiből ilyen rövid idő alatt sikerült regenerálódnom, és úgy érzem, hogy a jelenlegi verseny és az elért 15. helyezésem jó előjel az egy hét múlva Budapesten megrendezésre kerülő Triatlon Világbajnokság előtt. Egyben szeretnék gratulálni minden indulónak, aki az erős szél ellenére, megküzdve ez elemekkel és önmagával teljesítette a távot.”

A versenyen a BEAC atlétika szakosztályának tagjai közül is többen részt vettek. Részletes eredményeikről a szakosztály aloldalán találhatnak bővebb információt.

Kis Gyula aloldalához kattints ide