ELTE-BEAC Nyílt Minősítő Sakkverseny

A verseny egyik fő célja, hogy értékszám szerzési lehetőséget biztosítsunk 2200 FIDE-ÉLŐ pont alatti sakkozók részére, a szokásos nevezési díjak töredékéért, illetve hogy az ELTE hallgatói és munkatársai számára izgalmas szabadidő programot szervezzünk.

Körmérkőzésben, illetve svájci rendszerű versenyben egyaránt lehetőségetek lesz megmérettetni magatokat, de arra is biztosítunk lehetőséget, hogy a kezdő sakkozók egy barátságos verseny keretében mérjék össze tudásukat.

A hivatalos verseny keretében, akinek még nincs nemzetközi értékszáma (FIDE értékszáma), most szerezhet, akinek pedig van, az növelheti. Az amatőr verseny legjobbjainak az egyik díja, hogy a következő versenyünkön a hivatalos körversenyen indulhat a svájci verseny – jelképesnek tekinthető – nevezési díja fejében.

A rendezvénynek a BEAC Sakk Szakosztályának versenyterme ad majd otthont a Bogdánfy úton, így a hazai pálya előnye is ELTE-seinket segíti! E mellett a nevezési díjakból is maximális kedvezményt biztosítunk az ELTE hallgatóinak és dolgozóinak.

A részletes versenykiírást itt érhetitek el.

A nevezési határidő 2011. február 27. A helyszínen csak korlátozott számban tudunk elfogadni nevezéseket, így érdemes időben jelezni részvételi szándékotokat Ádám Györgynél: [email protected]

Ha bármilyen kérdésetek van, hívjátok bátran a szervezőket: 20/411-7649

Együtt az egyetemi sport fejlesztéséért!

Társszervező partnerünk (honlapjuk):