BEAC: arany és bronz a Sakk Diákolimpián

Ismét remekeltek utánpótláskorú sakkozóink az Országos Sakk Diákolimpián. Nagyszámú csapatunkból két korosztályban is köszönthettünk érmeseket. Egyed Judit a második korcsoportban aranyat, míg Simon Zsófia hatodik korcsoportban bronzérmet szerzett. A harmadik korcsoportban a fiúk között Ngo Tan Don ötödik helyezést ért el.

Tovább olvasok

Sportot zabáltak és választottak is az ELTE-BEAC sakkozói

A sportos és egészséges életmód, valamint az amatőr tömegsport népszerűsítése, mind egyetemünk falain belül, mind országos szinten egyesületünk egyik fő célkitűzése. Éppen ezért a márciusi ELTE PPK Sportkampány után sakkozóink most egyszerre képviselték egyesületünket és a sportágat két budapesti megaprogramon is: a Sportzabálókon és a Nagy Sportágválasztón.

Tovább olvasok

Két BEAC-os arany a Diákolimpia Országos Döntőjében

Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Diákolimpia Országos Döntője Budapesten, melyen három BEAC-os futó indult, közülük Kenesei Zsanett a VI. korcsport 800 méteres versenyén diákolimpiai bajnoki címet szerzett, Csuhai Péter pedig az V. korcsoportos sprintszámokban ért el dobogós helyezést: 100 méteren első, 200 méteren pedig harmadik helyen végzett.

Tovább olvasok

Újra ELTE-BEAC Nyílt Minősítő Sakkverseny!

Ismét várjuk a sakkozni vágyó ELTE-seket a június 3-án kezdődő Nyílt Minősítő Sakkversenyünkre. A verseny célja értékszámszerzési lehetőséget biztosítani Budapest környéki sakkozók részére, és egyben az ELTE hallgatói és munkatársai számára is egy izgalmas program megszervezése.

Tovább olvasok

Ezüstérmet szereztek a BEAC kosaras lányai a Hepp Kupán

Hétvégén Sopronban került megrendezésre a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által kiírt Hepp Kupa négyes döntőjére. A megszerzett ezüstérem messze felülmúlta az előzetes várakozásokat és teljes körű szakmai elismerést váltott ki. A BEAC csapatából Csicsai Kata bekerült a torna legjobb ötösébe (All Star).

Tovább olvasok

Az ELTE-BEAC sportolói meghódították a Kékest!

Ezen a hétvégén két szakosztályunk sportolói is vállalkoztak rá, hogy felfussanak Magyarország legmagasabb pontjára. ELTE-BEAC Polythlon szakosztályunkból Pelsőczy Attila (1.hely), Beda Szabolcs (3.hely), Korenovszkij Júlia, Scheffert Sybille, Gaál György, Sárossy Ders, és Horváth Mátyás teljesítette a koránt sem könnyű kihívást (11,6 km, 670 m szintkülönbség).

Tovább olvasok

Eszmefuttatás

Amíg egyesületünk néhány futója Debrecenben a Főiskolás Bajnokságon vett részt, s ért el szép eredményt, több BEAC-os Csillebércen mérettette meg magát az Eszmefuttattás elnevezésű versenyen.

Tovább olvasok

Harmadszor is Egyetemi Bajnok az ELTE-BEAC triatloncsapata!

Az ELTE férfi és női csapata is magyar bajnoki címet szerzett a május 28-i, egri triatlon MEFOB-on. Az amatőr egyetemi sport szerelmesei számára külön öröm, hogy az ország összes egyeteme közül az ELTE diákjai (és karai) vettek részt a legnagyobb számban a heves megyei versenyen.

Tovább olvasok

Újabb ELTE-BEAC-os siker: aranyérem a Szigetköz minimaratonon

Május 22-én került megrendezésre Mosonmagyaróváron a VIII. Szigetköz Minimaraton, ahol a BEAC Atlétikai szakosztályának sportolója, Csere Gáspár (ELTE PPK) kiváló eredménnyel abszolút első helyen végzett. A 15,7 kilométeres távot 49:52 alatt teljesítette, ezzel három perccel megdöntve az eddigi pályacsúcsot. Csere Gáspár beszámolója következik…

Tovább olvasok