DSC 9140w

Sportolás 1-99 éves korig

2013. 06. 27.
DSC 9140w

Egyesületünk ügyvezető igazgatója az elmúlt bő egy esztendő tanulságairól, illetve a közeljövő terveiről beszélt az ELTE Online-nak.

Simon Gábor tizennégy hónappal ezelőtt vette át az ELTE-BEAC ügyvezető igazgatói teendőit. Ebben a bő egy évben több jelentős változás is történt a klub életében, és örömmel jelenthetjük ki: ez a dicső múlttal rendelkező 114 éves egyesület jó úton jár afelé, hogy újra régi fényében tündököljön – mindezt immáron egy fiatalos, vonzó, hallgatóbarát arculattal.

Kezdjük a számszerű tényekkel: hányan sportolnak jelenleg az ELTE-BEAC kötelékein belül?

Büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt időszakban dinamikusan növekedett az aktív sportolóink létszáma. Ez köszönhető többek között annak, hogy egyre több sportágunk van, az ELTE-n immáron mintegy 40 különböző tevékenység közül lehet választani, ezek közül 19 szakosztály formában működik az ELTE-BEAC-ban. Örömteli tény továbbá az is, hogy az Egészség- és Sporttudományi Intézet (ESI) által szervezett általános testnevelés kurzusokat is egyre többen választják, így ma már közel 4000-en sportolnak rendszeresen az egyetemen.

Az interjú folytatását megtalálod az ELTE Online-on!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech