Egyetemi futsal

Az ELTE PPK csapata ott van a BEFB Final Four-jában

2016. 03. 24.
Egyetemi futsal

Négy ELTE-s együttesünk közül Sajben Marcell irányította legényeink szerepeltek a legeredményesebben a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság alapszakaszában: idén jobb gólkülönbségüknek köszönhetően került a legjobb 4 közé!

Minden eddiginél izgalmasabban alakult a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság alapszakasza, ahol az eredmények alakulásának köszönhetően, az utolsó fordulóra 5 csapatnak maradt meg az esélye, hogy a Final Fourba jusson. Az esélyesek közül nem botlott senki az utolsó körben, így az NKE - ELTE-PPK - Bodon FC Pázmány erőltetett menet végeredményeként a Közszolgálatisok és a Pedagógia és Pszichológia Karosok jutottak be a bajnokság négyes döntőjébe. ELTE-s csapatunk a jobb gólkülönbségnek köszönhetően a Pázmány előtt került be a Final Four-ba!

A döntőre – amely az egyetemi sport egyik nagy ünnepének ígérkezik – április 6-án kerül sor az újbudai, felújított Gabányi László Sportcsarnokban! A futsal mérkőzések mellett látványos produkciók is helyet kapnak a műsorban.

Az alapszakaszban első négy helyen végzett egyesület:
1. BME Futsal Club
2. TFSE Futsal
3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
4. Elte-Beac Futsal PPK

A döntő várható programja:
12.30 - 13.30 BME FC - ELTE-BEAC PPK
13.30 - 14.30 TFSE - NKE SE
14.30 - 15. 00 Meglepetés fellépők
15.00 - 16.00 bronzmérkőzés
16.00 - 17.00 döntő
17.15 díjátadó

Szabályok:
► A bajnokság versenyszabályzatában foglalt szabályok a négyes döntőre is érvényesek.
►A négyes döntőn csak érvényes játékengedéllyel és sportorvosi igazolással rendelkező játékosok vehetnek részt, ezeket a mérkőzések előtt be kell mutatni.
►A négyes döntőben csak olyan labdarúgó léphet pályára, aki az alapszakasz ideje alatt is az egyesület igazolt labdarúgója volt.
►Az alapszakaszban szerzett piros és sárga lapok a négyes döntő mérkőzésein is érvényesek.
►A mérkőzések játékideje: 2 x 25 perc futóórával. A négyes döntő mérkőzésein döntetlen eredmény esetén: 2 x 5perc hosszabbítás következik, amely után, ha továbbra is döntetlen az eredmény, akkor 5-5 büntető rúgással kerül eldöntésre a mérkőzés kimenetele.

A mérkőzésekre a belépés INGYENES, szeretettel várunk minden szurkolót, hogy legyen telt ház az egyetemi sport egyik ünnepén a Gabányi Sportcsarnokban!

Gyertek el Ti is április 6-án szurkolni! Minden szurkolónak ingyen sör jár!

FB esemény: https://www.facebook.com/events/1568888613425063/

Hajrá Egyetemi sport! Hajrá ELTE!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech