Immáron harmadik alkalommal nyerte el az ELTE Meteorológiai Tanszéke a BEAC Sportpályázatát, melynek köszönhetően megrendezhették a már hagyománnyá váló Meteorológus Vízinapot. Az igazán tartalmas napról Breuer Hajnalka, a Tanszék adjunktusa számolt be:

"Az előző két év sikeres “vízinapja” után harmadjára is pályáztunk a BEAC Sportpályázatára, és miután kiderült, hogy idén is mehetünk, izgatottan vártuk a 3. Meteorológus Vízinapot. A tavalyi évhez hasonlóan idén is igyekeztünk az államvizsgához igazítani a rendezvényt, hogy minél több, a vizsga terhétől megkönnyebbült hallgató (és oktató) részt tudjon venni, de még senki se menjen messzire nyaralni. Ebből a szempontból az időzítés jó volt, az elsős hallgatóinktól a doktoranduszokon át, a tanszékvezetőig sokan jöttek el, mintha egy rövidített nyári iskolán lettünk volna.

Ugyanakkor az időzítés másik oldalán az időjárás állt. Az izgalom szerves részét képezte számunkra az időjárás előrejelzése is, egy erős hidegfront utáni magassági hidegcsepp tette próbára az idegeket és a képességeket, de végül bízva saját előrejelzésünkben vetettük bele magunkat a napba, számítván arra, hogy délután zápor/zivatar is lehet. Igaz, a jelentkezőknek, a köreinkben sokszor elhangzó: “nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő öltözet” mondatot nyomatékosan javasoltuk figyelmükbe. A nap folyamán a vékony pulóvertől a fürdőruháig minden ruhadarabra szükség volt. A csípős, 12 °C-os reggelt ragyogó napsütés és 25 °C váltotta fel. Az évszakra jellemzően a 25 °C is csalóka volt, bőven szükség volt naptej használatára. A naptejből véletlenül kimaradt testrészek egyeseknél még aznap, másoknál másnap okozott kellemetlenségeket.

Idén a várható 30 fős létszámra való tekintettel úgy döntöttünk, hogy bográcsozásra adjuk a fejünket. Az előző napi eső miatt, kicsit lassan indult be a főzés és a 3 kilónyi hús csak lassan kezdett el pirulni a kilónyi hagyma társaságában. Jövőre lehet, hogy előfőzzük a gulyásalapot, vagy hamarabb rendezzük át a tűzrakó hely tégláit, hogy jobban szellőzzön a tűz és több aprófát hozunk. Utólag is köszönjük a kölcsönbaltát!

A nap legelejére, a megszokott „keménymag” csupán fele érkezett, az először próbálkozó hallgatók többségben voltak, ezért a vízre merészkedés döcögősen indult, amíg a gyakorlottabb résztvevők a főzéssel voltak elfoglalva. Szerencsére a túrakenu még a kezdőknek sem okoz gondot, előbb-utóbb ráérez az ember az irányításra, így a teljesen kezdőket is kiengedtük egyedül – igaz negyedóra után rájuk néztünk, hogy még a vízen vannak-e. Szerencsére nap közben nem kontárkodtuk bele senki edzésébe, valahogy a profik távolmaradtak a Ráckevei-Duna ágtól, csak 1-1 motorcsónakkal kísért evezős volt, így szabadon lehetett próbálkozni az evezés elsajátításával. A kacsákat is hidegen hagyta a nádas kicsit közelebbi látogatása, néhány kalandosabb hal pedig néha megmutatta magát a vízből kiugrálva pár méterre a kenutól.

Ahogyan nőtt a társaság, egyre többen fogtak lapátot, de nagyon messzire senki sem evezett, mert a nap elsődleges attrakciójáról, a sárkányhajózásról senki sem szeretett volna lemaradni. A résztvevők korosztálya ezúttal is nagy intervallumot fedett le, a 15 hónapostól a 65 évesig, és a marhagulyást sem lehetett magára hagyni, ezért nem mindenki ült a gályába. Végül 16 evezőssel, 1 dobossal, 2 matrózzal és türelmes kormányosunkkal indultunk szépen komótosan az útnak. Sajnos a két matrózunk nem szórakoztatott bennünket énekkel, de a dobolás lényegesen jobb volt, mint tavaly. Általában sikerült együtt evezni, kivéve azokat, akik inkább a saját ütemükre húzták a lapátot, nem kicsit megzavarva a mögöttük ülőket.

Az északi szél miatt idén a Duna áramlásával és a széllel szemben kezdtünk és a Gubacsi-hídig eveztünk, ahonnan az éhes társaság nagyobb tempóban evezett vissza még az áramlással együtt is. Miután visszatértünk nehéz volt eldönteni, hogy a gulyásra vagy a sárkányhajóra volt-e nagyobb érdeklődés, de még kicsit várni kellett az étekre. A korgó gyomrok figyelmét egy kis petanque, röplabdázás és gyöngyfigurák készítése kötötte le, amíg a zöldség is megfőtt.

Végül 3 óra alatt készre rotyogott a gulyás és háromnegyed egy körül rávetette magát a társaság a bográcsra. Előkerült a pogácsa, a mindenki kedvence sajtos rúd, és 3 kiló kenyeret is elpusztítottunk a sűrű gulyás mellé. A mennyiséget sikerült jól eltalálni, nagyjából csak három tányérnyi maradt még úgy is, hogy többen két-három tányérral is elfogyasztottak belőle.

Egy kis emésztés és beszélgetés után, újabb lendülettel indult ki vissza a vízre evezni, ki a fűre röplabdázni, miközben a felhők egyre inkább elkezdték tarkítani az eget. Fél három körül a távolban már megjelentek az első záport hozó felhők, így a figyelmesek a partnak vették az irányt, mások egy rövid kenu kör erejéig pedig akkor szálltak hajóba. A zivatar végül fél négyre megérkezett a Csepel-sziget fölé, de a Vízisporttelepet éppen csak súrolta. A nap végét jelző dörgések közepette szomorúan pakoltunk össze. Habár pár csepp eső a helyszínen is esett, nem volt olyan jelentős, hogy akár egy kapucnit is a fejünkre húzzunk.

Akárhogyan is alakult a vége, idén is remekül éreztük magunkat. Ha lesz pályázat, jövőre is beadjuk, ha nem lesz, akkor is megszervezzük a most már szokásosnak mondható „vízinapot”. Nagyon köszönjük a BEAC Sportpályázat adta lehetőséget, hogy használhattuk a sporttelepet és az eszközöket, és nem utolsó sorban a vendéglátást! Csak ajánlani tudjuk másoknak, hogy szervezzenek ilyen eseményeket az ELTE Vízisporttelepén."