
Október 14. és 16. között immár ötödik alkalommal húznak, szerencsés esetben még száraz fürdőruhát és úszósapkát a Dunaújvárosi Úszógálára benevezett csapatok úszóboldogjai és persze –bolondjai. Idén egész pontosan 16 egyesület leglelkesebb tagjai és legjobb úszói küzdenek majd egymás és minden egyéb, külső és belső körülmény ellen; szemük előtt a medence alján kívül a legtöbb méter, kilométer megtétele lebeg majd 24 órán keresztül.„A jóból sosem elég” – alapon.

„A szellemi frissesség egyenlő a fizikai frissességgel” – interjú Kis Gyulával
Kis Gyula, két Ironman OB ezüstérem után a nemzetközi profik között is kipróbálta magát. Az október 2-i Challenge Barcelona hosszútávú triatlon versenyen Gyula 8:41:37-es egyéni csúccsal az abszolút tizedik helyen ért célba. Hazaérkezése után a felkészülésről, a verseny majd 9 órájáról és a jövőbeli tervekről beszélgettem az ELTE-BEAC Polythlon vezetőedzőjével.

Az áprilisi Szarvasűzőkön szerzett ezüstérmen felbuzdulva az október 8-i Rókaűzők két csapatában is rajthoz álltak az ELTE-BEAC Polythlon Sashegyi Gepárdjai. Bár a 2009-ben debütáló, Kaposvár és Pécs közötti váltóverseny presztízsben még nem érhette utol a hazánk egyik legnagyobb egyetemi sportrendezvényének számító szarvasűzést, a csodaszép környezet, a remek szervezés és a nevezők évről-évre növekvő száma dinamikus fejlődési pályára állította a Rókaűzőket. Az idei nyílt csapatversenyen a polythlonos Rosszabbul futunk, mint négy éve csapata második helyet ért el, míg az ELTE-BEAC, a United-Way és az Edzésonline közös váltója, a Vad-ászok ötödikként ért célba.

2011. október 2-án a már sportlegendának számító Ironman (IM) sorozat utáni második legrangosabb versenyen, a Challenge Familyn, élete eddigi legjobb idejével [3,8 km úszás: 52:02; 180 km kerékpár: 4:43:27; 42,2 km futás: 3:02:35] TOP 10-ben végzett Kis Gyula (ELTE PPK), az ELTE-BEAC versenyzője, az idei nagyatádi Ironman ezüstérmese. A Challenge Family pár év alatt komoly riválisává vált a világszerte ismert és népszerű (IM) versenyeknek. Teljesítményével így a verseny leggyorsabb magyar vasembere a triatlonvilág elitklubjának kapujába került.

Élen a tanulásban, élen a sportban! Első helyen végzett az ELTE ADSK férfi csapata az év egyik legnagyobb futóeseményén, a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maratonon. Október 2-án Beda Szabolcs, Pach Péter Pál (TTK matematikus) és Szabó Gábor hármasa állhatott a dobogó legfelső fokára, az egyesület legjobb női maratonistái - Szojka Szilvia (BTK sinológus), Korenovszkij Júlia és Fischer Anita – bronzérmesek lettek a csapat OB-n. Az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub és a Sashegyi Gepárdok futói egyéni sikereknek is örülhettek: Beda Szabolcs taktikus versenyzéssel a 3. helyet szerezte meg, Szabó Gábor, a csapat vezetője 6. lett.

Népes csapattal idul az ELTE-BEAC október 2-án, a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maraton. Az ELTE ADSK igazolt maratonistái mellett a Polythlon hosszútávfutásban is jeleskedő triatlonistái állnak rajthoz egyéniben és váltóban, valamint azok az ELTE-sek is megismerkednek a versenyzés ízével, akik testnevelés kurzusuk keretében vállalkoztak a rövidebb, 7,5 és 3 km-es távok teljesítésére. Csatlakozz te is csapatunkhoz!

Mindened a hegyikerékpározás, de még nem találtál magadnak csapatot? Október 9-e a te napod. Látogass el az etyeki MTB MEFOB-ra az ELTE-BEAC Polythlon csapatával! A több körös, egyszerű vonalvezetésű pályát amatőröknek is ajánljuk. Testközelből figyelheted a profik viadalát, de te sem maradsz izgalmak és versenytársak nélkül, hiszen az összegyetemi versenyen kívül ELTE-s társaiddal is összemérheted tudásod. Az ELTE Monti Kupán külön eredményhirdetést tartunk majd, így könnyen előfordulhat, hogy életed első mountainbike versenyén rögtön érmet akasztanak a nyakadba. Amennyiben megtetszik a hegyikerékpározás világa, az ELTE-BEAC Polythlon montis csapata, a Monty Polythlon a tárt karokkal vár téged.

Tudsz a Szentendrei-szigetnél kellemesebb helyszínt egy jó kis országúti bringázáshoz? Az október 2-i Egyetemi és Főiskolás Országúti OB egyéni indításos versenyében saját korábbi időeredményeiddel és a magyar hallgatói biciklisközösség krémjével is megmérkőzhetsz. A Tahitótfalu és Kisoroszi közötti 18 km-es távot kezdő bringásoknak is ajánljuk, az ELTE-s indulók között külön versenyt is lebonyolítunk majd, ELTE Kupa néven. Most minden eddiginél könnyebben részese lehetsz e maradandó sportélménynek, nem kell mást tenned, mint csatlakozni az ELTE-BEAC Polythlon amatőr kupában is remeklő kerékpárosaihoz.

Torma Noémi, az ELTE-BEAC Polythlon sportolója, az ELTE PPK doktorandusza korosztályos 16. helyen végzett a szeptember 11-i Triatlon VB-n. Noémi a hazai Triatlon Amatőr Kupán vívta ki a pekingi indulás jogát, ehhez nem kellett mást tennie, mint részt venni a versenysorozat legalább öt állomásán, a többit pedig a szerencsére bízni. (Az előzményekről bővebben itt.) A kemény munkával kiérdemelt lehetőséget nem hagyta kihasználatlanul sportolónk, és szenzációs 02:48:10-es idővel ért célba ezen a különösen nehéz pályán. A magyar válogatott triatlonisták körében töltött egy hét ráadásul életre szóló élményekkel is gazdagította.

...hanem a környezetével való harmóniára is!”
Az idei Ironman ezüstérmes Kis Gyula is indul a természetes életmód népszerűsítésért az X2S Terepfesztiválon
Kis Gyula, az ELTE-BEAC Polythlon-Triatlon szakosztály középtávú országos bajnoka, az ELTE PPK hallgatója, aki idén második helyen végzett hazánk egyik legrangosabb és legnagyobb kihívást jelentő triatlon versenyén, az Ironman-en, csatlakozik azoknak a hírességeknek a sorához, akik szeptember 18-án az Életfa – X2S Terepfesztiválon népszerűsítik az egészséges és környezettudatos életmódot. E mellett természetesen egy nagyszámú ELTE-s csapat vezetőjeként is jelen lesz az eseményhez kapcsolódó MEFOB-on és Universitas Kupán.

Az ELTE-BEAC Polythlon triatlonistái és futói évek óta nagy számban vesznek részt az egyik legnagyobb hazai futóeseményen, a Budapest Nemzetközi Félmaratonon. Szeptember 4-én is több mint harminc sportolónk állt rajthoz a nevezési rekordot döntő versenyen, hogy megküzdjön a vénasszonyok nyarával és a közel hétezer versenytárssal. A legkeményebb párbajokat nem egyszer éppen egymás közt vívták meg Polythlonosaink.

Szívesen futsz és bringázol, de még sosem kapcsoltad össze a két mozgásformát? A kaposvári Deseda Duatlonon az ELTE-BEAC Polythlon csapatával és a duatlon sportágával is megismerkedhetsz. A felnőtt táv – összesen 7,5 km futás és 20 km kerékpározás – amatőr sportolók számára is könnyen abszolválható, ELTE-s diákod felmutatásával pedig mindössze 500 ft. ellenében futhatsz és bringázhatsz a Deseda-tó festői partján. Egyéb költségekkel nem kell számolnod, az utazást most teljes egészében mi finanszírozzuk. Az egyetemisták őszi duatlon találkozóján játszva bekapcsolódhatsz az ELTE sportéletébe, és rivális egyetemek hallgatóival is összemérheted tudásod egy izgalmas kihívás keretében.

Torma Noémi, az ELTE-BEAC Polythlon versenyzője amatőrként a magyar válogatottal utazik az idei triatlon világbajnokságra. E lehetőség elnyeréséhez jó adag elhivatottság mellett némi szerencsére is szüksége volt a PPK doktoranduszának, a Triatlon Szövetség ugyanis azon amatőr sportolók közül sorsolta ki, akik az idei évben legalább öt versenyen elindultak. Noémi hat befejezett kihívással túl is teljesítette a célt, így a tavalyi budapesti VB után szeptember 10-11-én Pekingben is rajthoz állhat.

Ha érdeklődsz a kerékpározás vagy futás iránt, esetleg már régebb óta űzöd e sportágakat, és mindezt szeretnéd terepen is kipróbálni egy jóhangulatú ELTE-s csapat tagjaként, akkor csatlakozzELTE-BEAC Polythlon Tritalon csapatunkhoz szeptember 18-án az Életfa Terepfesztivál és egyben terepduatlon Egyetemi OB-én! Gyönyörű környezetben és természetesen vezetőedzőnk, Kis Gyula szakmai segítségével a kezdők is bátran vállalkozhatnak részvételre!

Csapatszervezőink bemutatkoznak
Margull Dániel - országúti kerékpár
ELTE-BEAC Polythlon - Triatlon Szakosztály
Most kerültél fel Pestre egyetemre, és szeretnéd a szebbik oldaláról megismerni a várost? Unod a tömegközlekedést? Félsz a belvárosban tekerni? Szeretnél részt venni ELTE országúti és hegyikerékpár Kupán? Egy sikeres egyetemi sportcsapat tagja akarsz lenni? Kíváncsi vagy mi az a goldsprint, vagy multisport? Amatőr, haladó, lány, esetleg fiú vagy? Ha van olyan kérdés, amire igen a válaszod, akkor biztosan köztünk a helyed!

Csapatszervezőink bemutatkoznak:
Kis Gyula (ELTE PPK) - triatlon
ELTE-BEAC Polythlon – Triatlon szakosztály
Szeretsz úszni? Kedveled a bringázást? Jól esik egy jót futni a hosszú tanulások között? Gondoltál már a triatlonra? Kösd össze a három mozgásformát, és máris megkaptad korunk legdinamikusabban fejlődő állóképességi sportját. A világon évente több tízezerrel növekszik a triatlon megszállottjainak tábora. Itt az alkalom, próbáld ki és csatlakozz Te is!

Csapatszervezőink bemutatkoznak:
Mórocza Nóra (ELTE PPK) - úszás
ELTE-BEAC Polythlon - Triatlon Szakosztály
Olcsó és jó! Van ilyen? Igen, úszni az ELTE-n! Jó társaságban, változatos, szórakoztató foglalkozásokon, ahol egy egyetemistákból álló csapat tagjaként fejlesztheted az úszás tudásod.

Július 30-án az ELTE-BEAC Polythlon 73 sportolója állhat rajthoz a 21. alkalommal megrendezett nagyatádi Hosszú távú Triatlon OB-n. Már-már hagyománnyá válik, hogy a Polythlon érkezik a legnagyobb csapattal a somogyi versenyközpontba; idén sem lesz ez másként: 15 egyéni indulónk mellett 58 versenyzőnk valamilyen váltó tagjaként teljesíti majd az emberpróbáló Ironman távot (3800 m úszás, 180 km kerékpár és 42 km futás).

Hatalmas Polythlonos sikereket hozott a 27. Vasi Vasember Olimpiai távú Triatlon OB Szombathelyen. Az országos Amatőr Kupasorozat legelismertebb versenyén az ELTE női csapata aranyérmes lett. A Koronika Judit (TTK), Mórocza Nóra (PPK) és Makra Kata összeállítású csapat – egyéni korosztályos helyezések mellett – az abszolútban Amatőr Országos Bajnoki címet szerzett. Vezetőedzőnk, Kis Gyula (PPK) kimagasló kerékpározással és kiegyenlített futóteljesítménnyel, a legjobb elit versenyzőket is megszorongatva lett amatőr országos bajnok.

Az ELTE-BEAC Polythlon lett a 8. E.ON Délibáb Futás félmaratoni számának legsikeresebb csapata. A férfiaknál az ELTE Sashegyi Gepárdokkal edző Beda Szabolcs, tavalyi győzelmét megismételve, harmadszor állhatott a dobogó legfelső fokára a hortobágyi versenyen; a női elsőséget pedig Rozsnyai Lilla szerezte meg. Kis Gyula (ELTE PPK) szép versenyzéssel, tavalyi idején 1 percet javítva, másodikként ért célba.

Az ELTE- BEAC Polythlon sportolóinak egy kicsi, de összetartó csapata rendszeresen indul tereptriatlon versenyeken. A nyíltvízi úszásból, hegyikerékpározásból és terepfutásból álló kihívás magyar rajongóit idén az a szerencse érte, hogy röviddel az Országos Bajnokság után hazánk rendezhette a Tereptriatlon Európa Bajnokságot is. A Polythlon versenyzői mindkét viadalról érmekkel távoztak, megmutatva ezzel, hogy a kitartó versenyzés hazai és nemzetközi porondon is meghozza eredményét.

Szabó Gábor (TTK), az ELTE-BEAC Polythlon futóedzője ott lesz a július 9-i írországi Terepfutó Világbajnokság indulói között. Az ELTE -BEAC Sashegyi Gepárdok vezetője a Mátrabérc-Trail Terep Ultra Országos Bajnokság megnyerésével legjobb magyarként kvalifikálta magát az írországi versenyre, ahol eredményei alapján az élmezőnybe kerülésre is esélyes lehet. Hajrá Gábor! Szurkol neked az egész ELTE és BEAC-os sporttársaid!

Soha nem látott sikert ért el az ELTE-BEAC Polythlon a június 25-26-i Ultrabalaton váltó futóversenyen! A Sashegyi Gepárdok férfi és női váltója is bronzérmet szerzett a 212 km-es megmérettetésen. A Balatont körbefutó, Tihanytól Tihanyig tartó távot fiaink és lányaink 5 fős csapatokban abszolválták, a versenyzők között az ELTE négy karának hallgatói képviseltették magukat.

Az ELTE-BEAC Polythlon 14 versenyzője nemcsak a 200-nál is több vetélytárssal, hanem az elemek tombolásával is megküzdött az év egyik legnagyobb magyar triatlon versenyén. A kiskörei Középtávú OB sokak számára jégesőről, záporokról, kihűlés határán lebegő triatlonistákról és lábgörcsökről lesz emlékezetes. Mi szívesebben gondolunk vissza Kis Gyula bronzérmére és a csapat többi tagjának kiváló szereplésére.

Az embereket a sport hozza össze, a sportokat a triatlon. A két funkció egysége pedig a csapatversenyek során a leginkább nyilvánvaló, ahol is az egymásért küzdés magasiskoláját járhatják ki a résztvevők. Ezért is külön öröm számunkra, hogy a tiszaújvárosi Klubcsapat Országos Bajnokságra-ra és a bajai Mogyi Triatlon váltóversenyre is szép számmal neveztek az ELTE-BEAC Polythlon sportolói, csapatai.

Polythlonosok az Amatőr Kupán
A kiválóan teljesített egyetemi versenyek után az ELTE –BEAC triatlonistái az ország amatőr versenyzőinek legjavával is megmérkőzhettek június 12-én, a nevezési csúcsot döntő VI. Balatonfüredi Triatlon Amatőr Kupán. Ugyan a tavalyihoz hasonló, kirobbanó sikerekről ezúttal nem számolhatunk be, korosztályos szép eredmények azért születtek, és ami még fontosabb: tíz sportolónk töltött el egy kellemes délutánt mozgással, ráadásul nem is akármilyen környezetben!

Szerveződik az ELTE-s hallgatók csapata a 2011-es Balaton-átúszásra. A neves esemény az ország egész területéről (sőt, még azon kívülről is) a tópartra csábítja a testmozgás szerelmeseit, így ez egy kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk: az egyetemisták – és főleg az ELTE-sek – nem csak a könyvtárban és a kocsmában állják meg a helyüket, hanem bizony sportolni is tudnak.

Június 5-én, vasárnap rendezték meg Keszthelyen a IV. Keszthelyi Kilométerek elnevezésű maratoni távú versenyt, ahol ELTE-BEAC Polythlon Triatlon szakosztályunk futókörének, a Sashegyi Gepárdoknak élsportolói is részt vettek. Gepárdjaink ezen a napon nem találtak legyőzőre. Szabó Gábor (ELTE TTK) az első, Makár László a második helyen érkezett a célba, míg Varga Dániel (ELTE PPK) váltó csapatban állhatott a dobogó legfelső fokára.

Az ELTE férfi és női csapata is magyar bajnoki címet szerzett a május 28-i, egri triatlon MEFOB-on. Az amatőr egyetemi sport szerelmesei számára külön öröm, hogy az ország összes egyeteme közül az ELTE diákjai (és karai) vettek részt a legnagyobb számban a heves megyei versenyen.

Az ELTE-BEAC triatlon csapatának versenyezője, Kis Gyula világklasszishoz illő időeredménnyel (3:42) nyerte a hétvégén megrendezésre került grazi féltávú ironman bajnokságot. Ideje tiszteletet parancsoló, a magyar bajnok a világ legjobbjai felé vette az irányt.

Felnőtt országos bajnok lett az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub rövidtávú duatlon csapata. A Kis Gyula, Pálfy Máté, Nyári József összetételű hármas az orfűi OB-n utasította maga mögé a komplett mezőnyt. A csapatbajnoki cím mellett a Polythlonos versenyzők remek egyéni teljesítményeket is felvonultattak, így mindenki elégedetten indulhatott haza a festői Orfűről.

Felpezsdült az élet egy estére a Bogdánfy úti BEAC sporttelepen. Április 13-án több mint száz sportolót és a programra kilátogató szurkolókat láttuk vendégül a IV. ePDF Duatlon és futófesztivál keretében. Az ELTE-BEAC Polythlon szakosztályunk által szervezett programon az immár hagyományosnak mondható félmaratoni táv mellet idén minimaraton távon és duatlonban is rajthoz állhattak az érdeklődők. A félmaraton nyílt futam egyben Budapest Egyetemi és Főiskolás Universitas Kupa is volt, ahol hét egyetem sportolói mérték össze tudásukat. Az ELTE Tavaszi Sportvarázs keretében megrendezésre került esemény számos ELTE-BEAC-os sikert is hozott. Abszolút kategóriában két ezüsttel, az Universitas Kupában pedig egy arannyal és két ezüsttel gazdagodtunk.

A híres Szarvasűzőkön az ELTE Gepárdok csapata megszorította a sokszoros győztest – szarvasvadászat gepárdokkal
Az ELTE-BEAC első számú váltója hihetetlen teljesítménnyel 59 egyetemi csapatot hagyott le az ország legnagyobb egyetemi sportrendezvény. A háromszoros győztes szegedi váltót ugyan nem érték be, de komoly kihívóként az ismeretlenségből a dobogó második fokára állhattak. Példaértékű nem csak futóteljesítményük, de küzdeni akarásuk is, ahogy az eléjük tornyosuló akadályokkal végül megküzdöttek. Álljon itt egy igazi csapatmunka gyorskrónikája, ahogy az énekes látta kívülről.

Április 13-án, szerdán az ELTE Áprilisi Sportnapok keretében megrendezésre kerül a IV. ePDF Duatlon és Futófesztivál, amely idén még különlegesebb eseményekkel várja a sportolni vágyókat a BEAC Sporttelepre. A rendezvény a legkülönfélébb versenyszámokat kínálja fel az indulók számára annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben megmozgassa a sportolni vágyókat. A fesztivál célja, hogy egy színvonalas rendezvényt biztosítson mind a kezdő, mind a profi sportolók számára, továbbá, hogy felhívja az egyetemisták és a lakosság figyelmét az egészséges életmódra. Azokat is szeretettel várjuk, akik még csak most ismerkednek a futással és a duatlonnal. Remek alkalom rá, hogy kipróbáljátok a sportágakat egy jó hangulatú versenyen és egyben megismerkedjetek szakosztályunk sportolóival is!

Kis Gyula az ELTE-BEAC Polythlon-Triatlon Klub sportolója és egyben vezetőedzője jócskán meglepte az országútis amatőr kerékpározók mezőnyét idén tavasszal. A Magyar Köztársaság Összetett Kerékpáros Amatőr Bajnokságának két időfutam fordulójában is az abszolút ötödik helyen végzett. Ironmanezőként ez a felkészülési szakaszban elért eredmény egyben nagyon bíztató sportolónk számára a 2011-es célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából is, mely a középtávú magyar bajnoki cím megvédése, valamint a hosszú távú világbajnokságon való részvétel és ott a top 20-ba kerülés.

2011. március 5-én ELTE-BEAC Polythlon szakosztályunk a magyar triatlon társadalom színe-java előtt vehette át a legjobb amatőr klubnak járó díjat a Magyar Triatlon Szövetség Gálaünnepségén. A díjat dr. Székely Mózes, a szakosztály vezetője vette át, aki egyben a BEAC ügyvezető elnöke is, és szinte természetes, hogy ő maga is négyszeres ironman. Szakosztályunk sikere fontos jelképe annak, hogy egy nagy múltú egyetemi egyesület és a hallgatók hatékony együttműködése, vagyis a szaktudás, a szakmai tapasztalat és a fiatalos lendület egyesítése csakis sikereket eredményezhet. És ami ennél is fontosabb, több mint száz egyetemistának és köztük sok újbudai lakosnak biztosít rendszeres sportolási lehetőséget.

A két évvel ezelőttinél is nagyobb sikerrel, a 2011. évi OB rövid és a sprint távját is az ELTE Triatlon Klubja nyerte meg. A felnőtt bajnokságon a Pálfy-testvérek végeztek az élen, Márton volt környezettan-szakos, Máté jelenleg is biológus hallgató. A fiúk a Sífutó VB-ről és a Biatlon EB-ről érkeztek a hóban zajló 7 km terepfutást, 14 km hegyikerékpározást és 7 km sífutást magában foglaló versenyre, Galyatetőre. Itt ma verhetetlennek bizonyultak.

Pálfy Máté (ELTE TTK, ELTE-BEAC Polythlon) 39. hely
Idén februárban a sífutás „Mekkájában”, a norvégiai Oslo Holmenkollenben került sor a FIS Északi Sí Világbajnokságra. Pálfy Máté, az ELTE TTK hallgatója és az ELTE-BEAC Polythlon szakosztályunk edzője a 39. helyen ért célba a klasszikus stílusú 10 km-es számban.

Bemutatkoznak szakosztályaink
„A legjobb hallgatók is mozognak, a legjobb sportolók is tanulnak.” Így is megfogalmazhatnánk a futókat, úszókat, kerékpárosokat és persze triatlonistákat egybegyűjtő ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub legfontosabb alapelvét.

Hogyan is lehetne eltölteni, egy ilyen novemberi, tavaszt idéző napot? Például egy “kellemes” 20 kilométeres crossfutással Kistarcsán. Az idei őszi sorozat legkeményebb versenyén, Kis Gyula (PPK) mint címvédő vett részt az ELTE -BEAC Polythlon színeiben, de nem jött egyedül…

Székely Mózes, a BEAC ügyvezető elnökének beszámolója a Triatlon Világbajnokságról
Milyen könnyű leírni „Világbajnok”. Pedig ez egy óriási dolog. Az élsportban olyan elődök voltak a világ legjobbjai a BEAC színeiben, mint Rajczy Imre kardcsapatban (1937), vagy Kovácsi Aladár öttusa csapatban (1955). Ugyanők olimpiai bajnokok is voltak, szintén BEAC-osként, de ez utóbbi körbe tartozik Csík Ferenc úszó (1936), vagy Németh Angéla atléta (1968) is. A mindig is „intellektuálisnak” titulált vívás mellett azt mondhatnánk, hogy atlétika, úszás és az összetett sportok az Egyetem élsportjának egyik legsikeresebb területei.A hagyomány pedig folytatható, hiszen igazán folytatásra érdemes. Most a triatlonban, ahol az Eötvös egyetem lágymányosi épületei mellől a belvárosi Roosevelt térig terjedtek a Budapesti Világbajnokság pályái. Sportolóink meg is hálálták, ha szabad ezt mondani, a hazai pálya előnyét.

A BEAC-pálya és az ELTE Lágymányosi Campusának tőszomszédságában a héten zajlanak az egyik legdinamikusabban fejlődő olimpiai multisport, a Triatlon Világbajnokság futamai. Az Egyetem hallgatói, oktatói és vezetői egyaránt kiveszik részüket az eseményből: legjobbjaink indulnak az elit magyar válogatottban, az amatőr futamokon 41 fővel a legnagyobb hazai csapatot alkotjuk, vezető oktatóink Zöld Csapatváltóban népszerűsítik a mindennapi sportolást. Hab a tortán, hogy saját szurkoló csapatokkal és cheerleader lányokkal segítjük az egész magyar mezőny sikeres szereplését.

Az 2010. szeptember 5-én megrendezett Budapesti Nemzetközi Félmaratonon nagyszerű teljesítménnyel képviselte egyesületünket és egyetemünket az ELTE hallgatója, és egyben az idei középtávú triatlon magyar bajnok, Kis Gyula (Polythlon Triatlon szakosztály). Abszolút összesítésében 15.-ként ért célba 1:14:42-es idővel.


Augusztus közepén az állóképességet próbára tevő triatlon legnehezebb versenyét, az Ironman Országos Bajnokságot rendezték meg az izzasztó kánikulában. Az ELTE-BEAC Triatlon Klubja 65 versenyzővel, 16 ELTE-s cheerleaderrel és kísérőikkel indult neki a 226 kilométernek, amit úszva, kerékpározva és futva kellett egyetlen nap alatt megtenni. A csapat 3 ezüst és egy bronzérmet gyűjtött be, de talán ennél is fontosabb, hogy 19 egyéni teljesítő és 13 váltó ért célba a nem mindennapi viadalon.

Kis Gyula kiemelkedő teljesítménnyel nyerte meg az idei középtávú Magyar Bajnokságot Orfűn, több mint hat perccel megelőzve a mezőnyt. A BEAC tizennyolc fős csapata is kiválóan szerepelt, mindannyian teljesítették a távot. Massányi Kinga seniorként győzött, míg Szabó Gyula második lett korcsoportjában. A versenyen a BEAC ügyvezető elnöke, dr. Székely Mózes is indult és sikeresen ért célba a csapat tagjaként.
