Tollas csapatkép

Az ELTE-BEAC szervezi a 2014-es tollas MEFOB döntőt!

2014. 03. 27.
Tollas csapatkép

Előreláthatólag 2014. május 9-10-e között rendezik meg a tollaslabda egyetemi bajnokságot az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén .

A MEFS elnöksége a héten döntött arról, hogy az ELTE és a BEAC szervezheti a 2014-es tollaslabda egyetemi bajnokságot. Tóth Richárd, az ELTE sportösztöndíjasa, a MEFOB főszervezője elmondta, hogy nagy öröm ez az ELTE számára, mivel évek óta jól szerepel a csapat a MEFOB-okon. Az ELTE-s hallgatók amatőr és profi kategóriákban is arany, ezüst és bronz érmeket, valamint összetettbeli első helyezéseket értek el az elmúlt években.
Az ELTE ESI oktatói, első sorban Szepesiné Kreisz Andrea egész éves felkészítő munkája és az ELTE-BEAC által nyújtott szakmai háttere, támogatása teszi ilyen sikeressé az ELTE-n ezt a sportágat. Évközben házi bajnokságokkal, ELTE Kupákkal és az általános testnevelés kereti között, illetve az ELTE-BEAC edzésein, a hallgatói sportösztöndíjas koordinálásában készülnek fel a sportolók.
tollas_csapatkép2Az ELTE 2012 óta minden évben rendez országos bajnokságokat: sakk, futsal és cheerleading után most a tollaslabdán a sor.
Elmondhatjuk, hogy az ELTE lassan visszatér a magyar egyetemi sport térképére!
Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech