Mefob

Májusi MEFOB-éremeső meglepetésarannyal

2017. 05. 23.
Mefob

Újabb sportágban szerzett elsőséget ELTE-s hallgató: Szegedi Gergely nagyot “robbantott” a sportlövészek között, és nem remegett meg a keze a döntő pillanatokban sem.

Nyolc sportágban is (v)érmes reményekkel vágtak neki az ELTE hallgatói az országos bajnokságok véghajrájának! Ez az év is szolgáltatott kellemes meglepetéseket: sportlövészetben és vívásban is kiválóan teljesítettek egyetemistáink, amelyek a végelszámoláskor dobogós helyezésekben nyilvánult meg. A labdajátékokban csak a "szokásos" verdikt teljesült: pólósaink és futsalosaink számára idén is az elődöntő jelentette a végállomást a Final Fourban. Felkészül: június 3-án röplabda MEFOB Négyes Döntő a Tüskecsarnokban!

Asztalitenisz

ELTE-s ászok születtek a MEFOB-on! Összesen hat érmet, minden fajtából legalább egyet gyűjtöttek be egyetemünk szombathelyi kirendeltségének hallgatói a pécsi országos döntőn. Ünnepélyes megnyitóval indult a május eleji megmérettetés, amit világbajnokunk Klampár Tibor és a PTE PEAC Kalo-Méh utánpótlás válogatott játékosainak bemutatómeccse vezetett fel. A versenykiírás értelmében idén férfi-női csapat, páros és egyéni számokat, valamint összevont amatőr és egyéni kategóriában indult a sportolók. A mérkőzéseket végig a kiélezett küzdelem jellemezte, de nagyon örömteli hogy a sportszerűség legalább annyira jelen volt a versenyen. Elsősorban női fronton bizonyult erősnek egyetemünk: csapatunk aranyérmet, Nagy Réka – Fekete Katalin párosa ezüstöt, míg az egyéniben is ütőt ragadó Fekete Katalin bronzérmet könyvelt el a torna zárásaként. Az egyetemek közti összetett pontvadászatban szintén a dobogó legalsó foka jutott hallgatóink, amelyhez Csárdi András – Jakus Tamás duójának 3. helyezése is nagyban hozzájárult.

Evezés

Ezüstérmet lapátoltak össze női tízevezőseink! A Danubius Nemzeti Hajós Egylet szervezésében idén 27. alkalommal rendezték meg a gróf Széchenyi István nevét viselő tízevezős amatőr és egyetemi versenyt. Az április végi esemény sokszínűségét jellemezte, hogy azon az egyetemisták mellett mind a Down Alapítvány gondozottai, mind a hazai cégek és szállodák alkalmazottai képviseltették magukat. A folytatásban sportösztöndíjasunk beszámolója olvasható:

"Bár a viharos erejű szél és a zivatarfelhők a délelőtti órákban megnehezítették a XXIII. János pápa park melletti Duna-szakaszon zajló verseny lebonyolítását, de a hangulatra így sem lehetett panasz. A szervezők gondoskodtak a többléptékű (be)melegítésről: a parton felállított színpadon először közös gimnasztikára és - a Testnevelési Főiskola képzett sportolóinak köszönhetően – aerobikra is sor került, majd minden résztvevő a sátorokhoz járulhatott, hogy átvegye „jutalmát”: a helyben készült, a szeles időben igazán jóleső gulyást és a mellé járó almás pitét.

Az egyetemista csapatok – melyek a versenykiírás szerint a kora délutáni időpontban mérettettek meg egymással – az idő múlásával egyre jobban összekovácsolódtak. Az első egyetemi futamban az 5 egyetemi fiúcsapat (ELTE, Pannon Egyetem, Testnevelési Főiskola, Óbudai Egyetem, Széchenyi István Egyetem) szállt vízre. A bőséges ebédet és a vízreszállást követően már nem tűnt oly’ egyszerűnek az a feladat, mely 1000 méter leevezését jelentette. Az 1000 méter, mely a partról nézve még alig tűnt leküzdhetőnek, a vízen már könnyed távolságnak tetszett.

A rajtot követően azonban nem gondoltunk már ilyenekre: minden erőnkkel, egy emberként hajtottuk a hajót, mely negyedikként ért célba a futamban. A szoros küzdelmet mutatta, hogy az ELTE csapata – a felkészületlennek egyáltalán nem mondható – TF-es csapat mellett végig fej-fej mellett haladt, és csak méterek döntöttek végül a harmadik hely sorsáról. A fiúcsapatokat a lánycsapatok (Pannon Egyetem, ELTE) versenye követte, hol is az ELTE második helyen végzett. A díjátadót és a fényképezést követően mindannyian egyöntetűen állapítottuk meg: megérte nevezni és eljönni arra a programra, mely az evezés révén hazánkban is gyarapítja ennek a sportágnak hagyományait. A verseny után rögtön neki is láttunk az elkövetkezendő evezős megmérettetésre való felkészülésre: fogtuk ugyanis magunkat, s egy korsó sör mellett elhatároztuk: jövőre ugyanitt-ugyanígy!"

Frizbi

Hatodikként zárt egyetemi válogatottunk a május eleji Ultimate frizbi MEFOB-on! Az idén harmadik alkalommal megrendezett országos versenynek a Semmelweis Egyetem adott otthont a X. kerületi Zágrábi utcai Sporttelepen. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a két favorit, a Debreceni Egyetem és a Testnevelés Egyetem magabiztosan kezdte a tornát: mindkét csapat hibátlan játékkal menetelt előre a csoportkörben. Ellenpólusként két együttes pont nélkül maradt a helyosztókig: a tavalyi szervező Budapesti Gazdasági Egyetem szerezte meg az 5. helyet az ELTE előtt. A bronzmérkőzésen óriási hangulat mellett a Testnevelési Egyetem második garnitúrája nyert, minimális különbséggel előzték meg a Semmelweis Egyetem legjobbjait.

A döntő hallatlan izgalmakat hozott: a pillanatnyi lelki állapot döntött a felnőtt válogatott játékosokkal teletűzdelt tesisek és debreceniek csatájában. Utóbbiak többször is vezettek a finálé során: pár perccel a vége előtt 4-3-as állást mutatott az eredményjelző. A TE egyenlíteni tudott, így hosszabbításban dőlt el a mérkőzés: mindkét félnek több alkalma nyílt a győztes pontért támadni. A győzelmet - és egyben címvédést - jelentő korongot a Testnevelés Egyetem csapatkapitánya kapta el.

Végeredmény:

  1. Testnevelési Egyetem I.
  2. Debreceni Egyetem
  3. Testnevelési Egyetem II.
  4. Semmelweis Egyetem
  5. Budapesti Gazdasági Egyetem
  6. Eötvös Loránd Tudományegyetem

Futsal

Nem tudtak átlépni az árnyékukon: Sajben Marcell vezette női futsalosaink idén sem adták alább a négyes döntőnél, de az elődöntő ismételten megoldhatatlan feladatot jelentett számukra. Május közepén Szombathelyre látogattak az ország legjobb egyetemi futsalválogatottai a MEFOB Final Four keretein belül. A kétnapos torna nyitómérkőzésén a mieink nem tudtak ellenállni a Eszterházy Károly Egyetem legjobbjainak: már egy félidőnyi játék egyértelműsítette, hogy lányainknak idén sem sikerül a fináléba jutnia. Mindeközben egyetemünk szombathelyi kirendeltségén tanulók - mind a férfiak, mind a nők - kiharcolták a döntős szereplés jogát. Ugyanezt a koreográfiát hozta a második nap is: hölgyeink tisztességgel küzdöttek a másik csalódott Debreceni Egyetem ellen, de ez most kevésnek bizonyult az éremszerzéshez. A folytatásban mindkét döntőben ELTE-SEK siker született: a nők meggyőző játékkal fektették két vállra az Eszterházy Károly Egyetem csapatát, míg a férfiak fordulatos 40 percet követően szerezték meg a trófeát a nagy ellenlábasnak számító Testnevelési Egyetem elől!

(nők – MEFOB, elődöntő) Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eszterházy Károly Egyetem 2-6 (0-4)

(nők – MEFOB, bronzmérkőzés) Eötvös Loránd Tudományegyetem – Debreceni Egyetem 1-3 (0-2)

Kosárlabda

Vesztes párharccal zárta a MEFOB-szezont egyetemi válogatottunknak! Az már hetekkel ezelőtt letisztázódott, hogy az alapszakasz során nyugati csoportban szereplő férfi együttesünk már nem juthat az ország nyolc legjobb egyetemi csapata közé. Fiaink hetedik pozíciója azt jelentette, hogy a május közepi helyosztók során a Nyíregyházi Főiskola legényei ellen mérkőznek meg a 13. helyezésért. Ideje korán, már a Tüskecsarnokban rendezett odavágón eldőlt, hogy ezt riválisunk szerzi meg, amely egyetlen negyed kivételével végig dominálta a találkozót. A kozmetikázás a visszavágón sem jött össze, így együttesünk tizennegyedikként zárta az egész éves kosárlabda országos bajnokságot.

A négyes döntőben ennél jóval bonyolultabb a volt helyzet, hiszen mind a négy együttes 1-győzelemmel és vereséggel állt az utolsó napi megmérettetés előtt. Drámai fordulatokban gazdag, színvonalas mérkőzésen a Debrecen legyőzte a Miskolcot, így megvédte bajnoki címét.

(férfiak – MEFOB, helyosztó) Nyíregyházi Főiskola SE – Eötvös Loránd Tudományegyetem 83-66

(férfiak – MEFOB, helyosztó) Eötvös Loránd Tudományegyetem – Nyíregyházi Főiskola SE 61-86 (15-31, 20-13, 16-20, 10-22)

Sakk

Megvédte bajnoki címét az ELTE a hazai rendezésű sakk MEFOB-on! A május elején lebonyolított Sakk MEFOB-ot Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS jelenlegi (és a BEAC volt) elnöke nyitotta meg, úgyis, mint a királyos játék régi barátja. A tornán 5 hölgy- és 19 férfi versenyző várta Kapás Róbert (BEAC) főbíró óraindítását az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiumában. Munkájában az ELTE részéről Jakobetz András, a Barcza Gedeon SC részéről Grimm György és Jakobetz László versenybíróként segítették. A háromfős csapatversenyben nem férhetett kétség ahhoz, hogy idén is az ELTE emelheti magasba a bajnoki kupát, hiszen mindhárom hallgatója az első hatban végzett! Egyetemünk erejét mutatja, hogy a "második" csapatunk a 4. helyre futott be.

Abszolút verseny

1. Balog Imre (Budapesti Corvinus Egyetem) 6

2. Kaczúr Flórián (ELTE I.) 6

3. Petényi Tamás (SOTE) 5

4. Grimm Dániel (ELTE I.) 4,5

5. Balogh Dávid (Debreceni Egyetem) 4,5

6. Halák Miklós (ELTE I.) 4,5 pont

Csapatverseny

1. ELTE I. (Kaczúr Flórián, Grimm Dániel, Halák Miklós) 15

2. Corvinus Egyetem (Balog Imre, Balsai Nikolett, Suhajda Attila) 12

3. Budapesti Műszaki Egyetem (Jacsó Ádám, Egyed Gábor, Straubinger Dániel) 11,5 pont

Az U2100 kategória győztese: Németi Kornél (ELTE II.) 4,5 pont

Az U1900 kategória győztese: Gáspár Dávid (ELTE II.) 3,5 pont

Sportlövészet

Újabb sikersportág születőben: Szegedi Gergely célzott a legpontosabban! ELTE-s részről egy arany-, két bronzérem született az idei Sportlövő MEFOB-on, amelynek a Syma Sportcsarnok adott otthont. A május végi hétvége során több mint 50 egyetemista 9 különböző kategóriában fogott fegyvert a bajnoki cím elhódításáért. Sportolóink légpuskában voltak a legeredményesebbek: a férfiak 20 lövéses versenyszáma ritkán látott nagy küzdelmet hozott, amelynek utolsó utáni pillanatban Szegedi Gergely maradt a leghiggadtabb. A gyengébbik nem 40 lövésből álló kategóriája is fej-fej melletti harcot hozott az érmekért: Hóf Henrietta végül mindösszesen 1 körrel maradt le a dobogó középső fokáról. Hasonló módon járt Szávai Liliána is, aki a légpisztolyosok között ugyancsak bronzérmet ért el.

Tollaslabda

RemekELTEk hallgatóink a MEFOB-on! Nyolc egyetem huszonhét hallgatója ragadott ütőt a veszprémi szervezésű tornán. Beszámoló alapján női egyéniben Gonda Daniella (DE) nyert, Vizi Eszter (PE) lett a második, a harmadik helyen Antal Sára (ELTE) és Gulkai Zsófia (ELTE, Savaria Egyetemi Központ) zártak. Amatőr női egyéniben Porkoláb Zsófia (ME) végzett az élen, őt követte Vizi Eszter (PE) és Antal Sára (ELTE), Gulkai Zsófia (ELTE, Savaria Egyetemi Központ). Amatőr női párosban Gulkai Zsófia – Németh Erzsébet (ELTE, Savaria Egyetemi Központ) duó szerezte meg az első helyet, mögöttük a szintén ELTE-s (Savaria Egyetemi Központ) Kovács Annamária és Tóth Fruzsina alkotta kettős végzett. Amatőr vegyes párosban a Miskolci Egyetem párosa nyert Sipos Ákos – Porkoláb Zsófia, a második helyen az ELTE-s Czétényi Marcell – Antal Sára végzett, míg Velenczei Balázs – Németh Erzsébet duó (ELTE, Savaria Egyetemi Központ) a harmadik helyen zárta a versenyt.

Vívás

Második helyen zártak az ELTE hallgatói a vívó MEFOB-on! Tizennégy felsőoktatási intézmény több mint kétszáz sportolója lépett pástra a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában május elején megrendezett versenyen. Kiválóan teljesítettek egyetemistáink a hétvége során: minden fegyvernemben érmet szereztek. Női párbajtőr egyéniben az ELTE versenyzője, Siklósi Enikő állhatott a dobogó legfelső fokára, míg csapatban harmadik helyen zárt Honti-Kiss Dominika, Lipták Laura, Siklósi Enikő triója. A női tőr csapatversenyben a BME mögött ezüstéremmel zártak lányaink (Honti-Kiss Dominika, Juhász Helga, Lipták Laura, Siklósi Enikő).

Férfi tőr egyéniben Németh Gábor révén szintén bronzérem született, míg csapatban egy ezüstéremmel lettünk gazdagabbak a Balázs Boldizsár, Dr. Soproni Szabó Benedek, Németh Damján, Németh Gábor összeállítású csapatnak köszönhetően. A férfi kard csapatversenyben az ELTE első számú együttese (Balázs Boldizsár, Dr. Soproni Szabó Domonkos, Habony Viktor, Mészáros Balázs) nyerte az aranyérmet. Az összesített rangsorban a BME mögött másodikként zárt az ELTE!

Vízilabda

Nem sikerült visszakapaszkodniuk: negyedik helyen végeztek pólósaink a MEFOB április végi négyes döntőjében! A Kőér utcai uszoda adott otthont a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szervezése alatt futó tornának, ahol a különböző egyesületekben játszó ELTE-sek álltak össze, hogy képviseljék az egyetemünket. A sorozat címvédője, a Budapesti Gazdasági Egyetem ezúttal nem jutott a fináléban, mert az elődöntőben nem bírt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csapatával, amely a 3–3-as félidő után döntötte a maga javára a meccset. A másik párharcban is fej-fej mellett haladtak az együttesek: egyetemi válogatottunk az első negyed végén még 3-2-re vezetett a Debreceni Egyetem ellen, de az utolsó felvonásra egygólos hátrányban úsztak rá fiaink a labdáért. A véghajrá már a riválisról szólt: 11-7-re diadalmaskodtak a cívisvárosiak.

Másnap a csalódottak csatája sem legényeink szája íze szerint alakult: a tavalyi bajnok gólerős játékkal rukkolt elő és így már az első végére eldőlt, az ő nyakukba kerül a bronzérem. A finálé nagy csatát hozott: imponálóan kezdett a Pázmány, ám a debreceniek az öt gólig jutó Szarvas Péter vezérletével fordítottak, és izgalmas végjátékban 9–8-ra győztek.

(férfiak – MEFOB, elődöntő) Debreceni Egyetem – Eötvös Loránd Tudományegyetem 11-7 (3-4, 2-1, 3-2, 3-0)

(férfiak – MEFOB, bronzmeccs) Budapesti Gazdasági Egyetem – Eötvös Lóránd Tudományegyetem 20-8 (5-4, 5-0, 4-4, 6-0)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech