4

Szezonzáró nemzetközi egyetemi focigála (ELTE-BEAC – Bristol University)

2016. 06. 15.
4

A Varga Zoltán Sporttelepen rendezett barátságos meccs kiváló alkalmat biztosított a magyar és az angol egyetemi futball kapcsolatának erősítésére.

A honi alacsonyabb osztályú bajnokság (BLSZ III.) 2. helyén záró BEAC futballcsapata a Bristol University együttesét látta vendégül a Kövér Lajos utcai sporttelepen. A srácok a sikeres szezont egy igazi egyetemi gálameccsel koronázták meg. A június eleji találkozóra jellemzően angolos – esős, borús – időben került sor, ami azonban cseppet sem szegte kedvét a feleknek.

A múltat tekintve ELTE fölény rajzolódott ki: míg egyetemünket 1635-ben alapították, addig a Bristol Universityt 1876-ban. A futballcsapatok tekintetében a BEAC 1898-as alapítása óta eltelt 118 év még nagyobb kontrasztban áll a bristoli egyetemi focicsapat 3 éves múltjával. Labdarúgó szakosztályunk sportösztöndíjasa, Magyar László így élte meg az összecsapást:

"A mérkőzés előtt a csapatok – az Európa-bajnokság hangulatát idézve – elénekelték a nemzeti himnuszokat, majd a gyors fényképezkedés és kézfogások után útjára indult a labda. A lelkesedéssel és az elszántsággal egyik oldalon sem volt gond. Barátságos meccs dacára nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok. Az első percek puhatolózása után a BEAC vette kézbe az irányítást. A srácok sorban dolgozták ki a helyzeteket, és szebbnél szebb támadásokat vezettek, aminek meg is lett az eredménye. A 20. perc körül egy balról érkező beadásra Fodor Csaba érkezett, és a hálóba tessékelte a labdát. Innentől kezdve a BEAC még inkább felpörgött. Az angolok nem találták a gyors, egyérintős játék ellenszerét, és a félidő második felében egyértelműen a védekezés emésztette fel erejüket. Előbb Somfalvai Valentin fejezett be egy akciót közelről egészen kicsavarodott testhelyzetben (2-0), majd Magyar László csavart ballal 16-ról a léc alá (3-0). Azonban a továbbiakban sem lassult a tempó, és a félidő végére Somfalvai újabb góljával és Németh Ábel találatával már 5-0 volt az állás a hazai csapat javára.

A második félidőre az angolok összeszedettebben jöttek ki, és állták a gyengülő BEAC-rohamokat. Sőt a 70. perc körül a szépítésre is futotta a végig nagy elánnal küzdő britektől. A bal oldalról középre tett labdába egy védőnk lépett bele szerencsétlenül, a labda pedig a hálóban landolt, nem kis örömet kiváltva a vendégjátékosokból.

A meccs hátralévő részében még mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, az eredmény azonban már nem változott, így a BEAC magabiztos 5-1-es győzelemmel zárta a szezont egy végig jó hangulatú és jó tempójú egyetemi gálameccsen.

A csapatok a meccs után közös vacsora mellett pihenték ki a fáradalmakat, és szóban már meg is egyeztek egy lehetséges visszavágóról. Ki tudja? Talán éppen Bristolban.

Nyár végén a London University érkezik majd hasonló mérkőzésre a BEAC-katlanba. Reméljük, ugyanilyen jó hangulatú és sikeres meccset játszunk majd velük is, mely a következő szezon nyitánya is lesz. Ezek az egyetemi mérkőzések kitűnő lehetőséget nyújtanak a nemzetközi sportkapcsolatok erősítésére, és jól szolgálják az ELTE-BEAC jó hírének továbbvitelét.

Nyáron két hónapos pihenő vár a játékosokra, azonban addig sem maradunk foci nélkül, hiszen együtt szoríthatunk a Válogatottért a foci EB-n!

Hajrá ELTE! Hajrá BEAC! Hajrá Magyarok!"

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech