
Október 1-én a Kopaszi gáton egy nem mindennapi, nagyszabású sportesemény elé néz az egyesületünknek is otthont adó XI. kerület! A rendezvényen közel negyven kerületi sportegyesület több mint ötven sportágából kaphatnak ízelítőt és a későbbiekben – ha kedvet éreznek hozzá – edzés és versenylehetőséget is a helyszínre látogatók. Látványos programokkal, ingyen koncertekkel várják a szervezők egész nap az érdeklődőket. Az eseményen természetesen ott lesz az ELTE-BEAC is! Az ELTE-s polgárok és a BEAC-os sporttársak között, akik a helyszínre látogatnak és a BEAC standon regisztrálják magukat, értékes sportrelikviákat sorsolunk ki. Az estet egy látványos vízi fáklyás felvonulás zárja, ahol ti magatok is sárkányhajóba ülhettek!
Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szervezésében hiánypótló és előremutató kezdeményezésként újbudai sportágválasztó rendezvényt szerveznek a hétvégén a Kopaszi gáton. A rendezvényen több mint negyven egyesület szakosztályai mutatják be sportági sokszínűségüket, lehetőségeiket. Látványos bemutatók, nyílt edzések, technikai elemek oktatásával mutatkozik be kerületünk sportélete. Ott a helyetek akkor is, ha éppen edzési lehetőségeket kerestek, de akkor is, ha szeretnétek egy igazán jót bulizni velünk az idei év egyik utolsó napsütéses napján a Kopaszi gáton.
Az eseményről és a programokról az Újbudai Önkormányzat honlapján olvashattok részletesen!

Az ELTE-BEAC is számos programmal készül. Standunkon görgőzhettek a Polythlonnal, és Szabó Gábor futóedzőnk tanácsokat ad a futócipők kiválasztásához. Lesz pontrúgó versenyünk futsalosaink és labdarúgóink közreműködésével, de kosarasaink is nagy szeretettel várnak titeket. A szellemi kihívásokat kedvelők keressék fel a sakksátort.
Délután szimultánt is játszhatnak vezetőedzőinkkel. A tájfutó tanpályán megtanulhatjátok az alapokat, hogy jövő évtől már csatlakozhassatok egyetemi csapatunkhoz. Atlétáinknál a rajttechnikát, távolugrást tanulhatjátok, és egyéb izgalmas feladatokban vehettek részt. De akár egy mini futó és gyalogló versenyen is indulhattok. A Polythlon szárazúszás játéka közben felidézhetitek a vizes sportok magával ragadó élményét is és különlegesen összeszerelt bringákon tehetitek próbára egyensúly érzéketeket.
Minden ELTE-s és BEAC-os, aki kilátogat a helyszínre és regisztrálja magát a standunkon, sorsoláson vesz részt, ahol értékes sportrelikviákat nyerhet. Ha ELTE-s és/vagy BEAC-os pólóban érkezel a helyszínre, akkor kétszer kerül a neved a kalapba, így növelni tudod esélyeid a sorsoláson.
Esemény: Válassz sportot Újbudán!
Szervező: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
Időpont: 2011. október 1.
Helyszín: Kopaszi gát, Hengermalom utcai bejárat (Megközelíthetőség: 103-as Busz a Népliget felől vagy 33-as a Móriczról– állomás: Hengermalom utca)
Aki kerékpárral érkezik a helyszínre, az a rendezőktől ajándékba kap egy kerékpáros kulacsot!
Mindenkit szeretettel várnak szombaton
az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársai és a kerület sportegyesületei!