Példaértékű összefogás az egyetemi sport fejlesztéséért azELTE-n
2011.09.14.

SAJTÓKÖZLEMÉNY:

Az ELTE hallgatói és az Eötvös Loránd által alapított BEAC húsz év után ismét egymásra találtak
 

 

Sporttörténetinek számító események zajlottak le a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) Bogdánfy utcai székházában múlt hét csütörtökön. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektori vezetésének képviselői, az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok sportvezetői, valamint a BEAC elnöksége és szakosztályai az egyesület idei közgyűlésén úgy döntöttek, hogy erőiket egyesítve lépnek fel ezentúl az egyetemi sportélet megerősítésért és fejlesztéséért. Az alapszabály módosítása után az ELTE nyolc karának hallgatói képviselői, az EHÖK elnöke, számos egyetemi vezető és oktató tagja a BEAC elnökségének. A klub elsődleges feladatának tekintett hallgatói sportélet szervezése a frissen megválasztott ifjúsági elnök, Simon Gábor (EHÖK sportügyi alelnök) hatáskörébe került.  Az ország egyik legrégibb, idén 113 éves sportegyesülete, amely nagyszerű sportmúltjában 5 olimpiai bajnokot adott az országnak, most visszatért az egykori alapító, Eötvös Loránd által megálmodott pozíciójába. A hosszú évek tapasztalatait és sportszervezői sikereit felhasználva egy széles tömegbázisú egyetemi tömegsport, valamint az ebből kinövő egyetemi versenysport kialakításhoz kíván biztos szakmai hátteret nyújtani a hallgatóknak.

 

A közgyűlést dr. Kiss Ádám, a BEAC elnöke után dr. Karácsony András, az ELTE általános rektorhelyettese nyitotta meg.

 

A rektorhelyettes kifejtette, hogy a két évvel ezelőtt megkötött szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozat a BEAC és az ELTE között csak a kezdete volt a sikeres egymásra találásnak. Ugyanakkor bizonyíték arra is, hogy az ELTE sportfejlesztési koncepciójában fontos pozíciót szán az egyetem patinás sportegyesületének. Hozzátette, hogy a közösségi értékek megerősítésében, a nevelésben a sportnak mindig is kiemelkedő szerepe volt az ELTE-n és a jövőben ezt csak erősíteni kívánják.

 

 

„Nehéz feladat egy 375 éves egyetem és egy 113 éves sportegyesület megromlott házasságát rendbe tenni néhány év alatt”– kezdte beszámolóját dr. Székely Mózes, a BEAC ügyvezető elnöke, az ELTE tudományos főmunkatársa. - „Ugyanakkor jó úton haladunk, és már az elmúlt időszakban is jelentős közeledés történt a két nagy múltú intézmény között”. Az ügyvezető elnök beszámolt róla, hogy az ELTE sportösztöndíjas hallgatói és a BEAC szakosztályai között már jelenleg is szoros az együttműködés több sportágban. E mellett az elmúlt két évben sikerült ledolgozni az egyesület adóságait is. „Így a válságkezelés után következhet az építkezés időszaka” – fogalmazott az elnök. Ugyan jelenleg a BEAC a legtöbb magyarországi sportegyesülethez hasonlóan nehéz anyagi helyzettel néz szembe, de bíznak benne, hogy a hallgatók által behozott közel negyven fős sportszervezői csapattal, az egyetem által biztosított infrastruktúrával, valamint a szakosztályok sportszakmai támogatásával újabb lehetőségek nyílnak meg, többek között pályázati források és támogatók elérésében is.

 

 

Simon Gábor, a közgyűlésen újonnan megválasztott ifjúsági elnök – aki egyben az ELTE Hallgatói Önkormányzatának sportért felelős alelnöke is - megköszönte az egyetem és a BEAC vezetőségének és szakosztályainak bizalmát. Bejelentette, hogy az egyetem másik sportegyesülete, az ELTE SE – melyben több sikeres szakosztály is működik jelenleg – a jövőben beolvad a BEAC-ba. A hallgatók által működtetett sportösztöndíjas rendszerrel céljuk, hogy még erősebb kapcsolatot teremtsenek ezáltal a hallgatók és  a szakosztályok között. Természetesen ezzel számos új szakosztály megalakulása várható majd az egyesületen belül a közeljövőben.

 

 

„Az Eötvös Loránd által alapított 113 éves BEAC olyan értékeket hordoz magában, melyeket meg kell őriznünk az utókornak és át kell adnunk a hallgatóknak”– mondta utolsó felszólalóként dr. Seifert Tibor, rektori főbiztos, kollégiumi főigazgató, a BEAC elnökségi tagja. Kifejtette, hogy az egyetem elsődleges célja az egyetemi tömegsport fejlesztése, de ha ebből olyan sikertörténtek nőnek ki, mint például a BEAC egyetemistákra épülő OB1-es kosárlabda csapata, az külön öröm és büszkeség az egész egyetem számára.

 

A közgyűlést azoknak a hallgatóknak a bemutatkozása zárta, akik ezentúl a nyolc kart képviselik majd a sportegyesület vezetőségében.

 

Az irányvonalak, a közös célok iránti elkötelezettség lehet a záloga annak, hogy a BEAC és az ELTE pár éven belül a magyarországi egyetemi sport zászlóshajójává váljon.

 

 

 

Kapcsolat:

Simon Gábor

ifjúsági elnök

Budapesti Egyetemi Atlétikai Club
(BEAC)

Polgár Emese

kommunikációs munkatárs

Budapesti Egyetemi Atlétikai Club
(BEAC)

20/541-2871

polgar.emese@ppk.elte.hu

20/392-1955

www.beac.hu

http://www.facebook.com/elte.beac

 

 

Kapcsolódó információk:

http://www.beac.hu/hirek/egyeb/szandeknyilatkozatot_irt_ala_az_elte_es_a_beac

Kategória: Egyéb

Eseménynaptár

Sportolj velünk

Büszkeségeink

Büszkeségeink