Budapest 1932. december 11. - Budapest 2010. április 8.
Sportága: öttusa
Egyesülete: Budapesti Haladás (a BEAC jogutódja) 1952-1956
Edzője: Takács Andor
Polgári foglalkozása: szülész-nőgyógyász
- Hát igen… Itt győztünk… - mondta Szondy István.
- Emlékeztek? Ott szemben, a tó partján volt a befutó zuhogó esőben - tette hozzá Benedek Gábor.
- Micsoda kutyahideg volt az uszoda vize. Azt mondták, tizenhat fokos, de tizenkettő sem volt. Csoda, hogy nem fagytunk bele - jegyezte meg Kovácsi Aladár 2002. július végén, Hameelinnában, az öttusa verseny egykori színhelyén.
Dr. Kovácsi Aladár a magyar öttusa sport első olimpiai bajnok csapatának volt a tagja. 1952-ben, Helsinkiben Szondy Istvánnal és Benedek Gáborral közösen hódította el az aranyérmet.
Kovácsi Csillaghegyen nőtt fel, 16 évesen csatlakozott a Vasashoz, ahol az öttusában próbálta ki magát. Olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy 1951-ben már a válogatott tagja volt. Orvostanhallgatóként 1952-ben került át a Budapesti Haladásba, ahol Kausz István hallgatótársával és barátjával, a későbbi olimpiai bajnok vívóval együtt sportolt. Még a huszadik életévét sem töltötte be, amikor elindulhatott Helsinkiben, az olimpián. Ugyan egyéniben csak a tizenkettedik helyezést sikerült megszereznie, de csapatban újraírta a magyar sport történelmet.
18 ország 51 versenyzője indult el a megmérettetésen. A Kovácsi Aladár, Szondy István, Benedek Gábor hármast teljesen esélytelenként nevezték be a versenyre, amolyan „hadd vegyenek részt, ha már egyszer itt vannak” módon.
Az első nap a lovaglással kezdődött és a magyarok a nap végére mindössze 3 ponttal maradtak el a favorit svédektől. A második nap a vívásé volt; a mieink a fedett vívópáston - amelyet szabadtéri nézőtér vett körül - nagyon jól megállták a helyüket. A harmadik napon a céllövő eredményeikkel felhívták magukra a figyelmet fiaink, a három szám után már Magyarország állt az élen! A negyedik napi úszásnál a 12 fokos víz sokat kivett versenyzőinkből, három pontra csökkent az előny, de az elszánt hangulat megmaradt. Az utolsó napon, a futóverseny céljában sok magyar zsúfolódott össze. Kezükben papír, elkezdődött a számolgatás, főleg Kovácsi remek ideje után. Szondy a futás végére teljesen kifulladt, majd Benedek Gábor célba érése után kiáltás hallatszott:
„Fiúk! Sikerült! Megvan a csapatbajnokság!”
Ez a győzelem történelmi jelentőségű volt, nem csak, hogy megtörte a svéd hegemóniát, de elhozta a magyar öttusasport azóta is fennálló fénykorát. A váratlan győzelem általános feltűnést keltett a sportvilágban. Ebben a „katonai” sportágban ugyanis a magyarok „civil” versenyzőkkel vettek részt, s ez még inkább növelte a siker visszhangját. „Ezek nem katonák, de harcolni tudnak!”- ujjongtak az akkori tudósítók. Akkor írták le először, hogy „Magyarország öttusa nagyhatalom!”, mely megállapítás a következő olimpiákon is megállta a helyét.
Kovácsi Helsinki után sem vonult nyugdíjba, az 1955-ös magglingeni VB-n csapatban első, egyéniben harmadik, az 1958-as aldershoti-n pedig csapatban tudott ezüstérmet szerezni.
27 évesen alábbhagyott a sporttal, szülész-nőgyógyász diplomát szerzett, nyugdíjba vonulásáig hivatásának élt, viszont a ’90-es évek közepéig rendszeresen indult veterán versenyeken.
Élete utolsó időszakában felesége, Ferencz Éva énekesnő pályáját segítette. 2010. április. 9-én hunyt el Budapesten, 78 évesen.